Mandy Moore nem volt lázadó tini

Mandy egy interjúban mesélt férjéről, valamint az Aranyhaj és a nagy gubancról, de még gyerekkoráról is esett néhány szó.

hirdetés

Mandy Moore nemrég a Philippine Daily Inquirernek adott interjút a sajtókonferens irodájában. Ez már csak azért is fontos, mert a bájos színésznő még a  helyszínért is hálás volt. „Olyan érzés, mint egy kényeztetés, mert már hozzászoktam ahhoz, hogy az interjúkat fülledt szállodai szobákban adom” – mondta.

Az Aranyhaj és a nagy gubancban Mandy és társhangja, Zachary Levi, valamint a dicsőséges hangú Donna Murphy olyan dalokat énekeltek fel, amelyeket a nagysikerű Alan Menken komponált a Disney varázslatos életének. Egy interjú során azt is elárulta, mennyire szereti férjét: „Óriási rajongója vagyok!” – lelkesedett.

Szóval milyen a házasélet?
A házasélet teljesen varázslatos. Messze felülmúlja a legvadabb elvárásaimat is. Az élet szép. Szerencsésnek érzem magam, hogy megvan a legjobb barátom, aki engem otthon hihetetlenül támogat. Ez megadta nekem a béke és a biztonság szeretetteljes értelmét. De az is nagyon jó, hogy a partneremmel olyan kapcsolatunk van, amely képes megosztani köztünk azt a mélyen fekvő szenvedélyt, amit mindketten a zene iránt érzünk. Csodás, hogy ilyen otthonom van. Otthon mindig a kreativitás levegőjét érzem. Egészen biztosan nincs panaszom.

Mi a véleményed az Aranyhaj és a nagy gubancról, ami Aranyhaj tündérmeséjén alapul?
Annyit tudunk erről a hajadonról, hogy csapdába esett egy toronyban, valamint az engedd-le-a-hajad dolog megszállotja és egy hercegnek lengeti a zászlót, hogy jöjjön és mentse meg őt. De a csavar az a történetben, hogy mi ezt gyökeresen megváltoztattuk. Aranyhajnak kimondottan szüksége van Flynn közreműködésére abban, hogy elhagyja a tornyot, és elkezdje a saját kalandját. De ő senkit sem kér meg rá, hogy mentse meg. Igazából ő az egyetlen, aki mindig megmenti saját magát.

Milyen volt a kapcsolatod Aranyhajjal gyerekként?
Sosem voltam olyan gyerek, aki vágyott valakire, hogy megmentse, vagy olyan pillanatokra az életemben, mint egy hercegnős tündérmesében. Mindig is független voltam.

A karaktered 18 éves, és hihetetlenül védett életet élt. Te sokkal fiatalabban kezdted, és megvolt a lehetőséged, hogy elmenj szórakozni, szóval te tudsz arról beszélni, hogyan látja a világot valaki abban a korban. Szerinted akkoriban mennyire számíthatott az ember arra, hogy olyan leszel, mint aki amilyen ma vagy?
A felszínen elég jól ki tudtam jönni Aranyhajjal, mert, bár én egy másik világ életét éltem fiatalon, és határozottan nem olyan sztereotíp életem volt, mint bárkinek az én koromban, úgy éreztem, hogy megvédenek azoktól a hatásoktól, amire szükségem is volt, hogy megvédjenek tőle. Ott volt a családom. Nagyon jó emberek vettek körül, de tudom, hogy amiért magántanuló voltam, ezért nem rendelkezdtem azzal a társadalmi tapasztalattal, amivel a társaim, és ez igazán befolyásolta a mai énemmé való formálódásomat. Gyakran gondolok arra, hogy az életem mennyivel másabb lenne, ha visszamentem volna a középiskolába és utána pedig egy egyetemre. Ezt nehéz elképzelni.

Sok olyan fiatal lány mellett, akik veled egy időben kezdték a zenei szakmát, neked volt a legnormálisabb életed. Te nem voltál címlaplány, nem volt drogbotrányod. Neked hogy sikerült elkerülnöd ezeket a szélsőségeket?
Az egyetlen dolog, amit mondani tudok, az a saját tapasztalatom. Csak annyit mondhatnék, hogy ez valószínűleg a családom egyik hagyatéka. Csak erre tudok gondolni. Az tart engem épeszűnek, ami a lábaimat is a talajon tartja. Nem tudom, mi lehet még ezen kívűl. Azon túl, hogy unalmas voltam és nem igazán mutattam érdeklődést más iránt a munkán kívül, mindig tudtam húzni egy kirstálytiszta vonalat a munkám és a magánéletem között. Megértettem, milyen szerencsés vagyok, amiért ekkora lehetőségem akadt. Ki akartam használni, de sosem akartam természetesnek tartani és főként nem akartam olyan helyzetbe kerülni, ami elveheti tőlem ezt az egészet.

Milyen voltál kamaszként? A lázadó típusba tartoztál?
Nem. Nem voltam lázadó kamasz. Anyukám és apukám végig ott volt mellettem az úton, amikor már távolra kellett volna taszítanom magamtól őket. Elértem egy pontot – talán mikor 19 vagy 20 éves voltam –, amikor az egész családom kint élt egy olyan házban, amit én vettem azért, hogy együtt lehessünk. De végülis az idő utolért, amikor készen álltam rá, hogy a saját lábamra álljak.

Olyan sok színésznő mellett, akik évekig kűzdöttek, hogy jött neked ez a dolog ennyire könnyen?
26 éves fejjel itt ülve áldottnak érzem magam, amikor mérlegelnem kell az életemet és értékelnem mindent. Amikor útnak indultam, 14 éves voltam. Amikor a labda elkezdett gurulni, csak ment és ment, nagy szerencsémre az én képviseletemben. Talán kezdetben a dolgok könnyen jöttek, de nem lehet azt mondani, hogy nem igényelt erőfeszítést és munkát, vagy túlélést a kihívások ellen most és az elmúlt évek alatt. Hálás és elismerő vagyok mindazért, amire rátermett voltam, hogy megtegyem. De nem ment áldozatok és kemény munka nélkül, vagy hogy most itt ülök, mert szeretem a programokat, amiken képes vagyok részt venni. De készen állok rá, hogy olyan dolgokat tegyek meg, amire nem voltam elég rátermett, hogy megtegyem, és ez bonyolult. Az embereknek nehéz látniuk annak a korlátnak a szélét, amit rólad gondolnak. Küzdök ezellen, mert én tényleg valaki más vagyok. Korlátoz az életemben, hogy néha képtelen vagyok arra, hogy valami mást tegyek, mint ami megszokott. Szóval izgatott vagyok, mert bármi is jön, bármi is vár engem a sarkon túl, az megengedi majd nekem, hogy színésznőként nőjjek fel.

A színészeknek rengeteg személyzeti embere van. Te milyen vagy fiatal háztartásbeliként? Mit csinálsz otthon?
Vicces, de éppen ma beszéltünk erről. Az otthonunkban nincsen személyzet. Nem vagyok valami jó szakácsnő, szóval a férjem vállalja a sütés-főzés legnagyobb részét. De szeretek takarítani. Szeretem, ha a dolgok teljesen tiszták, és vicces, hogy még a szüleim is megjegyzést tesznek rá, amikor jönnek látogatóba. Azt mondják: »Annyira házias vagy Mandy!«. Ez olyan, mintha egy teljesen más oldalam nyílt volna ki.

hirdetés