Freire Szilvi szereti a változatosságot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szépség a lehető legtöbb sportágban kipróbálta már a tehetségét, a legjobban a műugrást szenvedte meg, ugyanis egy versenyen egyszerre törte el a két lábfejét.
A Tabu tv stábja nemrég egy fitneszteremben talált rá Freire Szilvire. A szépségkirálynő folyamatosan karbantartja a testét, azonban mint kiderült, ez egyáltalán nem új keletű dolog az életében: „Igyekszem fitt lenni és rendszeresen sportolni, és ezt ajánlom mindenkinek. Nálam ez nemcsak a szakmám miatt fontos, hanem azért is, mert nagyon fontos számomra az egészség és a jó közérzet” – meséli a szépség, aki eddig szinte minden létező sportágat kipróbált.
„Tinikoromban három évet műugrottam, nagyon szerettem, de megszenvedtem miatta, amikor eltörtem mindkét lábfejemet egyszerre. Kipróbáltam még a teniszt, a ritmikus sportgimnasztikát, a jazzbalettet és sok minden mást... Mindent csak két-három éven keresztül csináltam, mert szeretem a változatosságot, és nem bírom, ha hosszútávon egy valamit kell csinálnom!” – tette hozzá az internetes sztártévé videójában Freire Szilvia.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Babát vár a híresség.