Tolvai Renáta Szilágylompérton lépett fel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nagyváradi híresség Romániában is sok rajongót gyűjtött, így nem csoda, hogy teltházas koncertje volt.
A nagyváradi vadmacska hangjával nemcsak hazánkat, hanem egész Romániát is meghódította, így nem csoda, hogy fellépésről fellépésre jár.
A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZIT) farsangi bulit tartott, amelyre Tolvai Renit is meghívták. Mindenki nagyon jól érezte magát, igazi koncerthangulat uralkodott. Az emberek sikoltoztak, amikor Reni a terembe lépett. A fellépésen egyébként felcsendültek a döntőben elhangzott dalok is.
Bár Reni nagyon fáradt volt – hiszen ezen az estén már három koncerten volt –, mégis autogramokat osztott, fanatikusai pedig kis híján fellökték egymást egy-egy közös fotóért.
„Nagyon megható volt látni, hogy milyen szívélyes fogadtatásban részesültünk, és mennyire barátságos emberek élnek a Szilágyságban. Volt valami varázslatos a levegőben, a szívből jövő szeretetet láthattuk az emberek arcán, ami egyedivé, különlegessé és felejthetetlenné tette számomra az estét. Nagyon örvendtem továbbá annak is, hogy ez az egész este ifjúsági kezdeményezés és munka által valósulhatott meg, amihez külön gratulálok a helyi szervezőknek” – mesélte Reni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Babát vár a híresség.