Kerry Katona szuperszexi külsővel tündököl
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Atomic Kitten egykori dalospacsirtája, a brit Sztárok a jégen forgatásának köszönheti lenyűgöző alakját. Kerry ugyanis a felkészülési időszakban tett szert olyan idomokra, amit sok hollywoodi híresség megirigyelne.
Kerry Katonának, az Atomic Kitten exénekesnőjének a múlt szombaton korcsolyát húztak a lábára, méghozzá a brit Sztárok a jégen műsor kedvéért. A szőkeség egyáltalán nem volt kétségbeesve a verseny eredményét illetően, hiszen ő már így is nyert egy olyan külsőt, amit sok nő megirigyelne.
Kerry Katona a sok plasztikázás után most gyönyörű testben tündökölhet, és ezt köszönheti a pár hónapos felkészülésnek, mialatt sikerült ledolgozni minden apró feleslegét. Kerry immáron négyszeres anyukának számít, így még jobban megérdemelt az elismerés a sztár számára. S hogy legyen még mit fokozni Katona kisasszony renoméján, itt van még egy ok, amiért respektálással tartozunk az énekesnőnek, hiszen több évnyi alkoholizálás és kokainfogyasztás után sikerült neki véghezvinni azt, ami másoknak több év munkája alatt sem sikerült.
Egyelőre azonban csak Kerry élvezi, hogy új nő lett belőle, ugyanis az ellenkező nem képviselői messziről elkerülik, habár régi külsejével elég kelendő volt a férfiak körében. Az persze már csak mellékes, hogy eddigi lovagjai megalázták, drogfüggővé tették, illetve anyagilag is lehúzták az énekesnőt. Kerry Katona talán jobban teszi, ha ezentúl nem sieti el a párválasztást, és ezzel elkerüli a további csalódásokat.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.