Starity

Thalía második gyermekét várja

2011. március 03. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyönyörű mexikói énekesnő és kedvese, Tommy Mottola amerikai üzletember másodszorra is szülőkké válnak. A baba előreláthatóan nyár végére érkezik, akárcsak az új stúdióalbum.

hirdetés
Thalía második gyermekét várja

Villámcsapásként érkezett az örömhír, miszerint a csinos énekesnő ismét áldott állapotban van, így nyár végére megszülethet a hároméves Sabrina Sakaë kistestvére. A hírt a Sodi–Mottola házaspár a Sony Music részére kiadott közleményben erősítette meg, és már több latin-amerikai sajtóforrásban is megjelent.

Thalía és Tommy Mottola, a Sony Music volt igazgatója 2000. december 2-án mondták ki egymásnak a boldogító igent a New York-i Szent Patrik székesegyházban, azóta élnek boldog házasságban. Első közös gyermekük 2007. október 7-én született, és a Sabrina Sakaë Mottola Sodi nevet viseli.

Megvolt hát az oka, amiért az énekesnő nem igazán mutatkozott a nyilvánosság előtt az utóbbi hónapokban. Ennek ellenére Thalía természetesen most sem unatkozik; mint korábban több interjújában is elmondta, már tervezgeti új stúdióalbumát, mely az akkori nyilatkozatai szerint szintén nyár végére készülne el. Most azonban a rajongóit sem akarja kihagyni a munkálatokból, s mint köztudottan szeret régebbi slágereket feldolgozni – szinte minden albumán van ilyen –, ezennel hozzájuk fordult ötletekért hivatalos mikroblogján keresztül.

– Trabajando en mi nuevo disco. Qué canción que tú conozcas te gustaría q interpretara? Tienes alguna favorita? Alguna oldie? Alguna nueva? Vamos! („Dolgozom az új lemezemen. Milyen általad ismert dalt szeretnél, hogy előadjak? Van valamilyen kedvenced? Valamilyen oldie? Valamilyen új? Gyerünk!”)

A lelkes követők – akiknek száma nemrég érte el a bűvös egymilliót – természetesen rengeteg javaslatot csiripeltek el az énekesnőnek, aki nagyon hálás volt érte.

– Buenísimas canciones me han mandado. Gracias! Algunas no las escuché antes, buen trabajo team T! („Nagyszerű dalokat küldtetek nekem. Köszönöm! Némelyiket nem is hallottam ezelőtt, szép munka, team T!”)

Thalía a napokban azt is elárulta, hogy az utolsó simításokat végzi a harmadik könyvén, ami arra utal, hogy már nem sokat kell rá várni – szintén a rajongók örömére.

Nos, szokásához híven valóban sok meglepetést tartogat az énekesnő erre az évre, csak kérdés, hogy az újabb gyermekáldás mellett mire lesz majd ideje. Mindenesetre kívánunk neki sok szerencsét és boldogságot!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek