Starity

Újabb koronggal jelentkezik Kelly Rowland

2011. március 17. 00:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hírek szerint az amerikai énekesnő, Kelly Rowland már 2008 óta gőzerővel munkálkodik harmadik stúdióalbumán, amit idén fog megjelentetni.

hirdetés
Újabb koronggal jelentkezik Kelly Rowland

Kelly Rowland gőzerővel dolgozik azon, hogy meglepje rajongóit egy új koronggal, amin már 2008-ban elkezdett dolgozni, ám a dalok még most sincsenek teljesen kész.

Két felvétel ugyan megjelent már, de ezzel közel sincs vége, hiszen az énekesnő tizennégy dalt igért új korongjára.

A Grown Woman és a Commander az a két dal, melyeket az énekesnő a francia DJ-vel, David Guettával vett fel. A két világsikerű dal mellett egy harmadik kislemez is napvilágot látott a készülő albumról, melynek címe a Rose Colored Glasses lett. Emellett a Forever and a Dayt sem lehet szó nélkül hagyni, mivel Kelly azon is sokat munkálkodott.

Most pedig a Motivation című számot rögzítik, mely duett lesz  Lil Wayne-nel,  utána pedig csak idők kérdése az új lemez.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek