Adam Lambert: nincs több képzelet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adam Lambert az új, közelgő lemezéről beszélt, ahol érdekes spoliereket osztott meg a türelmetlen rajongókkal.
Adam Lambert debütáló CD-je, a For Your Entertainment szépen startolt a világ minden pontján, Adam a hanganyagával világsztárrá nőtte ki magát, ami nem jellemző a tehetségkutatóban feltűnt versenyzőkre.
A CD tartalmát tekintve inkább bulizós, rádióbarát, könnyed, éneklős volt, mint mély, őszinte, hegyeket megmozgató. Ám a mai fiatalságnak bizony a popularitás, az ütem és a buli kell – bár Lambert elmondta, hogy őt ez most egy csöppet sem izgatja.
Megtudhattuk tőle, hogy a mostani lemez nem lesz annyira fantáziabeli, varázslatos, mint a mostani.
„A FYE anyagával nagyon a glam irányába mozdultunk el, ez volt a fő összeállítás lényege. De szerintem fejlődnöm kell, komolyabb témák foglalkoztatnak mostanában, kevésbé érint a képzelet és a maszk, amit a világnak mutatunk – ami persze a piszkos rock 'n' roll, ami a maga módján megfelelő is. De én rossznak találom, hogy többnyire nem vagyunk képesek megnyílni, éppen ezért azon előadók felé húzok, akik szívükből énekelnek, és valós problémákat említenek meg. A CD tehát most őszintébb lesz, mint az előző, mélyebb, több lesz a rock, az electro és a bőr, mint a másikban. Szerintem király lesz. Viszont talán jobb, ha befogom a szám, mert elkiabálom, és aztán nem enegdik felvenni őket a lemezemre” – fejezte be interjúját Adam, amelyben többek között beszélt Lady Gagáról, az Aftermathról és annak mondandójáról, illetve kedvenc énekeseiről, előadóiról, és az Amrican Idol idei évadjáról.
Adam már dolgozik az új felvételeken Ryan Tedderrel, akinek például a Sleepwalkert is köszönhetjük – így elképzelhető, hogy az új CD ebbe az irányba megy el, mert ez dal egy kicsit eltért a többitől.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.