Starity

Top 10: a legégőbb zakózások

2011. március 30. 15:03   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legnagyobbakkal is előfordul, hogy kifog rajtuk egy-egy cipő, vagy egy táncmozdulat. Itt vannak a legnagyobb borulások, amelyeket soha nem felejtünk.

hirdetés
Top 10: a legégőbb zakózások

Mind a celeb-, mind a modellvilág is „büszkélkedhet” pár eséssel. Mi is gyakran borulunk, majd kelünk fel,  csak sajnálatukra az esés több millió ember előtt történik. És mi soha nem feledjük őket, mert jó érzéssel tölt el bennünket, hogy nem csak rajtunk fognak ki a magas sarkúk. A sajnálatunk mellett kicsit ott van a káröröm is, hogy bizony, ő is csak ember.

10. Az örök: Axl Rose

1989-ben borult le érthetetlen módon Axl Rose, a Guns 'N Roses frontembere a színpadról, miközben a Out ta get Me-t énekelte Los Angelesben. Sétált, sétált, énekelt, majd elért a színpad végére, de ő tovább sétált, és ezután két métert zuhant. A közönség felmorajlott, ekkor ugrott le hozzá a bandából valaki, hogy felsegítse a földön fetrengő ikont. Ahogy felállt, látszólag nem lett semmi komolyabb baja, közelebb sétált a kordonhoz, az emberekhez, majd ezt ordította: „Fuckin' stage! I'm going home!” Majd mintha mi sem történt volna, visszaugrott a színpadra (segítséggel), és folytatta a show-t.

9. Lindsay Lohan

A hölgyemény nagyon ért saját maga lejáratásához. Ez pár éve sikerült neki (megint), amikor egy görbe este után ittas állapotban borult el a tűsarkújában, és csak segítséggel tudott felállni ismét.

http://2.bp.blogspot.com/_zQTgy3jKq1I/S-tM6qeiBWI/AAAAAAAAAGA/W56p7xEo8Ik/s1600/Lindsay-Lohan-Falls-500x360-450x324.jpg

8. Katy Perry

A leányzó az I Kiss a Girl című hatalmas slágerénél egy igazi süteménybe ugrott bele, majd kente el a testén a habot, s a krémet. Csak szegényke arra nem számított, hogy ettől majd bizony csúszós lesz, ő és a színpad is egyaránt. Amikor a gitárosához ment, megcsúszott, s a férfi hiába kapott a boruló énekesnő után.

http://3.bp.blogspot.com/_LWWChbF9CDE/SPkY48UYQWI/AAAAAAAAGdw/Xy6dlR-Bh34/s400/caida+perry.jpg

7. Beyoncé

A szépséges Beyoncé egyik száma közben botlott hatalmasat szoknyában, s esett egy jókorát – egyenesen a lépcsőről bukfencezett le. Majd ismét elvetődött, így próbálva beépíteni a zakózást a korreográfiába, de kevés sikerrel. Miközben leesett, a közönségben megfagyott a vér.

http://www.culturebully.com/wp-content/uploads/2007/07/beyonce-falls-tumble-takes-a-spill.jpg

6. Rihanna

Beyoncé konkurensnője szintén megbotlott a színpadon. Nem volt annyira feltűnő, de annál fájdalmasabb esés volt.

5. Demi Lovato

Demi éppen előre szerett volna futni a színpadon, amivel csak annyit ért el, hogy az első sor orra előtt vágódott el, és ütötte be minden bizonnyal a bordáját.

4. Adam Lambert

A srác első önálló fellépése közben esett el, miközben a For Your Entarteinment című számát énekelte az American Music Awardson. Ez azonban senkinek nem tűnt fel először, mert úgy borult, hogy bukfencezett is közben, tehát olyan volt, mintha ez része lenne az amúgy is vad show-nak – sőt, még a táncosai is hozzá gugoltak le, kisegítve az énekest. Azonban pár szemfüles észrevette a bakit, és hangoztatta is, amit Adam meg is erősített: bizony borult, de nem is akárhogyan. Az amerikaiak annyira látványosnak találták, hogy elnevezték Adam ninja rollnak az esetet.

3. Britney Spears

A hölgy érthetetlen módon esett el. Tapsolt, tapsolt, majd bumm, eldőlt. Nehéz lett volna kimagyaráznia, így csak felállt, és folytatta a bulit.

2. Shakira

Ő is érdekes körülmények között borult. Valószínűleg, ahogy lépett, nem volt túl szerencsés, és elvesztette egyensúlyát. Egyenesen oldalra dőlt, a közönség közelében, a színpad legszélén.

1. Lady Gaga

Mindig irigykedve, hitetlenkedve néztük, hogy ez a nő hogyan képes 30 centi magas sarkúkban császkálni, ám erre megkaphattuk a választ: nehezen. Lady Gaga egy reptérre érkezett meg a tőle megszokott őrült szerelésben és brutális cipőben. Lady magabiztosan sétált a paparazzók előtt, majd lépett egy igen balszerencséset, és hatalmasat borult. Hollywood egyik legégőbb esésének tartják, mert alig tudott talpraállni a cipőben, csak segítséggel ment neki.

http://www.yaare.com/wp-content/themes/gazette/2010/01/0623-lady-gaga-falls-02-credit-1..jpg

+ 0

A modellek világban is volt pár aranyos borulás, mert ők is csak emberek, bár valószínűleg ez az egyik legkellemetlenebb dolog, ami történhet a karrierjükkel.

http://neon.hu/data/cikk/15/00/30/cikk_150030/42-400x242-custom.jpg

A fent látható ausztrál modell nemcsak félrelépett, hanem az esést követően le is vette a magassarkúját, hogy ő bizony nem megy tovább benne, így mezítláb sétált végig a kifutón.

A Chanel évtizedek óta az egyik legelitebb és legmakulátlanabb divatcég, ám a 23 éves ausztrál modell (Alexandra Tomlinson) nem tűnt jó választásnak, hiszen az egyik nagyon kégyelmetlennek tűnő cipőben majdnem kitörte a bokáját – ami a cégre nézve kisebb gond lenne, de midezt a kifutón tette.

http://static.guim.co.uk/sys-images/Lifeandhealth/Pix/pictures/2008/09/26/pradafallrex3.jpg

Szerencsétlen nemcsak borult, nemcsak nem tudott felállni több száz ember előtt, hanem villantott is egy szépet.

Kellemetlen pillanatok, amelyek közül van, amelyik mosolyt csal az arcunkra, van, amelyiken egyszerre jajdulunk fel a közönséggel. Egy biztos: soha nem felejtjük el őket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek