Justin Bieber már készíti új albumát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 21. század talán legmeghatározóbb alakjává nőtte ki magát a még mindig csak 17 éves Justin Bieber, aki bejelentette, hogy talán már ebben az évben új albummal jelentkezik.
Justin Bieber jelenleg a My World-turné keretein belül járja a világot, ám ez nem akadályozza meg a tinibálványt abban, hogy dalokat írjon következő albumára.
„Sok dalt írtam útközben. Izgatott vagyok, és várom, hogy a nyáron felvegyük őket, így még idén a közönség elé kerülhetnek!” – írta Justin hivatalos Facebook-oldalán.
Az új album előkészülteiben természetesen egy sereg producer és dalszövegíró tevékenykedik, olyanok, mint például Ne-Yo, Sean Garrett, Daniel Lanois és Kanye West, akiknek konkrét tervei vannak a sztárral. Szeretnék Justint átvezetni a fiatal felnőttkorba, hogy a rajongói vele együtt tudjanak felnőni, így az album hangzása sokkal érettebb lesz, mint az előzőé.
Az megállapítható, hogy a Justin-láz 2011-re sem csillapodott le, hiszen újabb és újabb rekordokat dönt, mozifilmje a világ minden részén hatalmas népszerűségnek örvend, illetve ő lett hosszú idők óta az első olyan előadó, aki 4 kislemezzel szerepelt a top 40-ben a Billboard 200-as listáján, így a kritikusok joggal gondolhatják, hogy az új lemez sikereiben az előzőket is felül fogja múlni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Kínos dologról mesélt.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Nagyon boldog életet él.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.