Le akarják járatni Wolf Katit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Durva lejárató kampányt rendeznek a németek Wolf Kati ellen, így könnyen megeshet, hogy nem ő nyeri az Eurovíziós Dalfesztivált.
A német újságok azt állítják, hogy Wolf Kati úgy fest, mint egy transzvesztita, ami nem olyan rossz dolog, hiszen korábban az izraeli Dana International már megnyerte a versenyt. Kati csak nevet a kijelentésen.
„Ez jó jel, mert azt jelenti, hogy tartanak tőlünk, és esélyesnek tartják a produkciót. Nem foglalkoznának velünk, ha nem így lenne. Péntek délután sajtónyilvános kamerapróba volt, ezért sminkben és ruhában lépünk színpadra, az esti pedig két szempontból is fontos. Először is ez alapján pontoz a zsűri minden egyes országban, ami az eredmény felét teszi ki, ráadásul ezt fel is veszik, hogy ha bármi probléma adódna ma este, legyen egy show, amelyet le tudnak vetíteni” – nyilatkozta az énekesnő a Blikk magazinnak.
Az M1 csatorna ma 20.25-től közvetíti majd a versenyt, és Kati lesz az ötödik fellépő, így a 10 legerősebb versenyző között van. Kati, Magyarország veled van!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.