Vin Diesel szerint filmje Oscart érdemel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az akcióhős úgy gondolja, legújabb filmje, a Halálos iramban: Ötödik sebesség jó eséllyel pályázhat az Oscar-díjra.
A Vin Diesel főszereplésével készült Halálos iramban: Ötödik sebesség az első hétvégén minden előrejelzést túlszárnyalva 83,6 millió dollárt söpört be, ami azóta csak gyarapodott. Így nem véletlen, hogy Vin is jól vélekedik filmjéről, s legutóbbi nyilatkozatában elárulta, nem csodálkozna, ha filmje bármiféle elismerést nyerne.
„Nem lennék meglepve, ha Oscar-díj közelébe kerülne a dolog. Előbb vagy utóbb az emberek azt fogják mondani: attól, hogy egy tipikus műfajt kedvelőknek szól, még jó” – nyilatkozta a színész a Los Angeles Times magazinnak.
Állítása azonban több szempontból is megcáfolható, hiszen a következő Oscar-gála jövőre lesz, és annyi idő alatt bármelyik film lekörözheti az akciódús Ötödik sebességet. Vin továbbá azt is elárulta, hogy a hatodik Halálos iramban-filmen már javában dolgoznak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Bepillantást engedett az otthonába.
Nagyon szerelmes a sztár.
Hailey-nek időre van szüksége.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.