Starity

Domokos Fanni újra megpróbálja

2011. május 17. 11:11   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2011-es X-faktor versenyre már megkezdődtek a meghallgatások, és a jelentkezők között ismerős arcra bukkantunk Domokos Fanni személyében.

hirdetés
Domokos Fanni újra megpróbálja

A 2010-es év nem Fanni éve volt. A polgári lány ugyan bejutott a legjobbak közé, de elég hamar búcsút kellett intenie a versenynek, és a karrierje sem indult be úgy, ahogy tervezte. A műsor után csupán egy fellépése volt egy Sugarbird-bemutatón, majd inkább modellként érdeklődtek iránta.

Fanninak soha nem voltak modellambíciói, ezért is lepte meg annyira, amikor felkérték, hogy Dukai Regina mellett ő legyen egy amerikai márka reklámarca. A lány ezt egy kis kalandnak tudta be az életébe, de ezután is az éneklésben szeretne sikereket elérni.

A fogszabályzós dalospacsirta sokáig nem bocsátotta meg a mentoroknak, hogy annak idején kiejtették a versenyből, mert szerinte ezzel megállították a fejlődését. Ennek ellenére, úgy tűnik, összeszedte magát, hiszen újra a versenyzők között tudhatjuk a 2011-es X-faktorban. Reméli, ezúttal ő fog ott állni, ahol tavaly Vastag Csaba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek