Starity

Feltörték Lázár László autóját

2011. május 27. 14:02   |   Szerző: tabutv.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Való Világ dokijának, Lázár Lacinak az autóját az éjszaka folyamán feltörték, az üléseket pedig érdekes fényképekkel terítették be. Vajon a fényképen látható negyven év körüli hölgy lenne a tettes?

hirdetés
Feltörték Lázár László autóját

Péntek reggel sajnálatos esemény történt Lázár Lacival, hiszen az éjszaka folyamán feltörték az autóját. Hogy ki lehet a tettes, nem tudni, néhány fénykép azonban árulkodó jel lehet.

„Ma reggel feltörték a gépkocsimat sajnos, éppen most várjuk a helyszínelőket. Érdekes a dolog, ami itt történt, hiszen elvitték a személyes holmikat, és egy hölgynek a fényképével dobálták tele a kocsimnak a belsejét” – mesélte a valóságshow-hős a Tabu Tv riporterének, aki szerint készülő könyvének kéziratát is magával vitte a tettes.

„A riasztó nem szólalt meg, és nagyon nehéz betörni az ablaküveget, hiszen egy biztonsági fólia van rajta. A laptopomat nem vitték el, ott van bent az autóban, ellenben a táskámat és az összes cuccomat igen. A táskámban benne volt a könyvemnek a kézirata. A személyes holmik hiányoznak a leginkább, hiszen ha egy sima kocsifeltörés lenne, akkor azt mondanám, hogy ilyen naponta történik. De hogy ezeket a fotókat itt hagyták, ennek valami célzott értéke van.”

Lázár Laci elmondása szerint nem igazán tud másra gondolni, csak őrült rajongásra vagy utálatra, de már nagyon várja, hogy kiderüljön végre, ki is a fényképeken lévő ismeretlen hölgy.

„Most vagy ennyire szeretnek, vagy ennyire utálnak. A kettő között nincs nagy átmenet, hiszen a szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól. Megvárjuk a helyszínelőket, és meglátjuk, hogy ki lehet a képen lévő hölgy, és mi hiányzik még az autóból.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek