Starity

Thalía édesanyját végül New Yorkban temették

2011. június 03. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vallási nézeteltérésekből adódó családi vita után végül a Sodi Miranda nővérek úgy döntöttek, édesanyjuk végakaratának megfelelően New Yorkban vesznek tőle végső búcsút.

hirdetés
Thalía édesanyját végül New Yorkban temették

Korábbi hírünkben arról számoltunk be, hogy a 76 éves korában váratlanul elhunyt Yolanda Miranda Mangétól, Thalía édesanyjától és menedzserétől a mexikóvárosi Santa Fe kerületben található Gayosso temetőben vettek búcsút.

Azonban mint később kiderült, hírünkkel ellentétben akkor még nem volt eldöntve, hogy holttestét eltemetik-e vagy elhamvasztják, valamint végső nyugalomba helyezésének helyszíne sem volt tisztázott. A családtagok ugyanis eltérő vallást gyakorolnak, így a nővérek mindegyik tagja mást akart: Ernestina Sodi írónő római katolikus misét kért – melyet kívánságára röviden meg is tartottak –, Thalía viszont azt szerette volna, ha édesanyja holttestét New Yorkban helyezik örök nyugalomra.

Végül Thalía kívánsága győzött, így a hamvakat – édesanyja akarata szerint – New Yorkba szállították, ahol a Szent Patrik székesegyházban vettek tőle végső búcsút – ugyanazon a helyen, ahol Thalía és Tommy Mottola 2000. december 2-án kimondták egymásnak a boldogító igent.

A szomorú ceremóniát követően Thalía a következő üzenetet hagyta a Twitteren:

Con mucho dolor despedimos en su última morada a Yolanda Miranda Mange. Cumplimos sus deseos; unirnos en amor y dejar sus restos mortales en la ciudad de Nueva York. Agradecemos con el alma a todos nuestros familiares, amigos, conocidos, y no, el apoyo, cariño, y discreción que nos han brindado como familia en este momento tan difícil.
Eva, Laura, Federica, Gabriela, Ernestina y Thalía
.

„Mély fájdalommal elbúcsúztattuk végső helyén Yolanda Miranda Mangét. Teljesítettük a kívánságait; szeretetben összegyűlni, és New Yorkban hagyni hamvait. Lelkünk mélyéről megköszönjük az összes családtagunknak, báratunknak, ismerőseinknek és azoknak, akiket nem ismerünk, a támogatást, a kedvességet, a diszkréciót, melyet nyújtottak nekünk mint családnak ebben az oly nehéz pillanatban.
Eva asszony, Laura, Federica, Gabriela, Ernestina és Thalía.”


Fent: Laura Zapata (balra) és Thalía (jobbra); lent (balról jobbra): Federica Sodi, Gabriela Sodi, Eva Mange asszony és Ernestina Sodi

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek