Starity

A földre szállt Angel

2011. június 05. 11:11   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Angel a karrierjéről, valamint készülő nagylemezéről mesélt – melynek dalait ráadásul saját maga írja.

hirdetés
A földre szállt Angel

Angel – polgári nevén Majki Andrea – már kislányként írt novellákat, verseket, később pedig dalszövegeket is. 2008-ban kezdett rappelni, majd két évre rá megjelent első EP-je Kell a hip-hop címmel. Ettől kezdve egyenes út vezetett ahhoz, hogy nevét többen megismerjék. Érdekesség azonban, hogy dalait csak interneten letölthető formában lehet elérni. Nyáron azonban megjelenik első, kézzel fogható stúdióalbuma. Többek között erről is beszélgettünk a vele készült interjúnk során.

– Úgy tudom, nyáron jelenik meg az első kézzel fogható nagylemezed. Mit tudhatunk róla?
– A lemezen várhatóan 13 dal kap majd helyet, olyan közreműködőkkel, mint Patty, Shifty Beatz, DD Kobe és Hesza. Hangulatát tekintve szerelmes és odaszólós dalok is hallhatóak lesznek rajta, így remélem, mindenki megtalálja majd a számára megfelelőt.

– Tervezel esetleg szólóvideoklipet is a közeljövőben?
– Jó lenne majd szólóklipet is készíteni, de egy picit még várat magára.

– A Facebook-oldaladnak már több mint 18 ezer tagja van. Milyen érzés, hogy már ilyen sokan szeretnek?
– Nagyon-nagyon jó érzés. Mikor elkezdtem rappelni, illetve mikor létrehoztam az oldalt, nem is gondoltam, hogy ilyen sokan fogják szeretni a zenéimet. Örülök, hogy így alakult. Nagyon sok erőt adnak a rajongók nekem a zenéléshez. Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, aki nyomon követi a munkásságom, és hallgatja a zenéimet!

– Saját magad írod a rapszövegeidet. Hogyan van ennyi ihleted?
– Ez egy jó kérdés. Többen írtak már üzenetet emiatt, de pontos választ nem tudok adni. Egyszerűen csak úgy jönnek belőlem a sorok. Többször volt olyan, hogy éjjel kapott el az ihlet. Villanyt már nem is volt erőm kapcsolni, mobilba kezdtem el bepötyögni a szöveget, mert nem hagytak aludni a rímek. Nyilván sok hatás ér/ért az életben, amik által ennyit tudok írni, mert ugye a szövegek többnyire mind saját élmény alapján íródtak, egy-két dolgot felnagyítva. Persze olyan is előfordul közreműködéseknél, amikor megadják a témát, és úgy kell megírnom a részemet, de úgy gondolom, olyankor sem okoztam még csalódást.

– Ki, vagy kik azok az előadók, akikkel szívesen dolgoznál együtt?
– Természetesen azokkal, akikkel együtt is dolgozom. Shifty Beatzcel közel egy éve tervezzük a közös zenét, de úgy tűnik, hamarosan ez is megvalósul, nem is egy szám erejéig dolgozunk majd együtt. Ha nagyobb nevekre gondolsz, akkor elsősorban Kállay-Saunders Andrást említeném meg. Vele még a Megasztár előtt volt szó arról, hogy össze kéne hozni egy közös dalt. Talán még a Children of Distance-szel lenne jó közös zenét csinálni. Témában és érzelemvilágban vannak hasonló számaink, és bírom is a srácokat. Shadyvel, mint kiderült, még hasonló soraink is vannak.

– Mit szólt a családod, mikor kiderült, hogy rappelni szeretnél?
– Mivel elváltak a szüleim, így két oldalról is kaptam „családi” reakciókat. Eleinte apumék voltak azok, akiknek nagyon tetszettek a zenéim, akkor anyumék még tartózkodva álltak a dologhoz. Viszont mára már anyum is megbarátkozott a dologgal, sőt, egyre több szövegem tetszik neki; van, hogy ötleteket ad, és újabban próbál a lehető legjobban támogatni benne, aminek nagyon örülök.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a karrieredet a magánéleteddel?
– Tapasztalataim szerint jobban, mint mások, bár ez nálam még nem annyira mondható karriernek szerintem. Mindenesetre, ha zenéről van szó, akkor például el tudom választani a szerelemtől, figyelmen kívül tudom hagyni az érzelmi hatásokat, és csak a zenére koncentrálok. Egyelőre a tanulmányaimat sem hátráltatja túlzottan, bár ha tanulni kéne, és épp elkap az ihlet, akkor is a zenét választom. A zene éltet.

– Mi az, amivel még szívesen foglalkoznál?
– Leginkább az írás érdekel, szóval szívesen írnék dalszövegeket másoknak is, újságcikkeket, vagy akár könyvet is. Emellett pedig még a sminkelés is érdekel, egyszer jó lenne abba is beletanulni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek