Rammstein - Ismét szerelmet mindenkinek!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Rock Am Ring fesztiválon is fellépett a Rammstein. Előadták legújabb albumuk (Liebe ist für alle da) második számát, az "Ich Tu Dir Weh" című dalt, melyhez klipp is készült. Az album most megint szabadon megvásárolható Németországban, de csak ideiglenesen.
Több Rock Am Ring látogató a hétvégén meglepetten dörzsölhette a szemét illetve a fülét, amikor is a német metal-banda első alkalommal a hónapban eredeti szöveggel játszotta el az "Ich Tu Dir Weh" című számot. Ezt követte a kölni közigazgatási bíróság döntése, aminek következtében vád alá helyezik a Rammstein-Labels Universal-t a "Liebe Ist Für Alle Da" és az "Ich Tu Dir Weh" miatt.
A jó dolgok időbe telnek
Még nem született végleges döntés az ügyben. Egyelőre "nem előrelátható" - mondta a sajtóosztály vezetője és az ügyintézési bíróság elnöke, Klaus-Peter Uhlenberg, célozva ezzel arra, hogy ez eltarthat egy ideig. Addig amíg nem hoznak valamilyen határozatot ezzel kapcsolatban, a Rammstein szabadon árusíthatja albumát az eredeti dalszövegekkel.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Már megvan a csöppség neve.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.