Starity

Katy Perry bevörösödött

2011. június 24. 11:11   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Katy Perry egészen karrierje kezdetétől a feketék táborát erősítette, és szinte imázsává vált a hollófekete hajzuhatag. Most mégis megvált tőle.

hirdetés
Katy Perry bevörösödött

Katy Perry a California Dream Tour keretein belül járja be Amerikát és Európát, azonban a pihenésre is hagyni kell időt – Perry ezt jól tudja. Június 21-én Katyt Miami központjában, egy medence szélén kapták a barátaival lencsevégre, amint épp napozik és úszkál fantasztikus rózsaszín bikinijében – vörös hajjal.

Habár a koncertsorozat kemény előírásokat diktál neki, úgy látszik, ez nem riasztotta vissza, hogy megváljon imidzsszerű fekete fürtjeitől, és mindezt égő vörösre cserélje.

Perry erről a változásról a Twitteren adott előhangot június 16-án: „Ma este megváltoztatom a hajszínem. Cicusok, kitaláljátok, milyen színű lesz?” – kérdezte követőit.

Másnap hírt adott a változásról, és elmondta, már unta fekete hajszínét. Annyi biztos, hogy gyönyörű a vörös árnyalat, és napsütésben is csak úgy szikrázik, de Katy valóban jól döntött?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek