Taio Cruz Siófokon lépett fel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lezajlott Taio Cruz magyarországi fellépése. Az énekes óriási bulit csapott a siófoki Coke Club színpadán.
Taio Cruz nem kis tömeget vonzott a siófoki Coke Club szabadtéri színpada elé, hiszen több ezer fiatal várta izgatottan a koncertjét. Az énekes negyed óra késéssel érkezett a színpadra, majd rövid, körülbelül 45 perces koncerttel szórakoztatta a tömeget.
A nagy nyári kánikulában a sztár farmernadrágot és bőrdzsekit viselt, talán ez is közrejátszott abban, hogy a kiírt 60 perces fellépés rövidebbre sikeredett. Az énekes rendkívül kedvesnek és földhözragadtnak mutatkozott, hiszen többször is bemutatkozott a közönségének „My name is Taio Cruz” ('A nevem Taio Cruz') felkiáltással, a sikítozásra aranyos kis nevetésekkel válaszolt, valamint kétszer szívecskét is mutatott a rajongóknak, mellyel még jobban megőrjítette a tömeget. Az énekes legnagyobb slágerei mellett (Break Your Heart, Dirty Picture, Higher) egy új dalt is előadott, mely következő lemezén fog szerepelni.
Taio egyébként nem igazán volt képben hollétével kapcsolatban, hiszen Budapestet köszöntötte, ahogy a hivatalos oldalán is Budapest volt feltüntetve koncertje helyszínéül. Bár az énekes nem adott interjút senkinek, valamint autogramot osztani sem maradt, utolsó dala előadása közben – mely a Dynamite volt – leugrott a színpadról, és rajongói elé állt, akik így könnyedén hozzáférhettek.
Hazánk tinicsillaga, Lola egyébként élőben is találkozhatott a sztárral, akiről csak ennyit tweetelt: „Nagggggyon cuki volt!”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.