Starity

Iszak Eszter vagy Erdélyi Mónika?

2011. július 21. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két műsorvezetőnő szeretné, ha házigazda lehetne a Megasztár vagy az Össze-Esküvők című valóságshow-ban.

hirdetés
Iszak Eszter vagy Erdélyi Mónika?

Erdélyi Mónika már hetek óta küzd azért, hogy ő lehessen az egyik műsor női vezetője – ha Liptai Claudia ősszel visszatér, egy hely már biztos számára –, ám nem számolt a konkurenciával, hiszen Iszak Eszter is szeretne közreműködni valamelyik ősszel induló produkcióban. A fiatal szépség előnyére válhat, hogy korábban már feltűnt a csatornánál: a Nagy Duettben SP-vel énekelt.

Mónika korábban kilenc hosszú évig vezette saját show-ját, ám tavaly el kellet búcsúznia a nézőktől. A 38 éves édesanyának azóta nem sikerülnek túl jól a dolgai, ezért is jelentene nagy lehetőséget számára, ha ő vezethetné az egyik műsort.

Mónika nem, de ellenfele, Eszti nyilatkozott az esetről a Borsnak: „Nagyon jó kapcsolatokat ápolok a TV2 munkatársaival, így nem titok, gyakran megfordulok a székházban. Szóba kerültek már közös tervek a jövőre nézve is, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. Mindenesetre egy dolog biztos, nekem a VIVA Tv a legfontosabb, s ha lesznek is egyéb lehetőségeim, csak mellette.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek