Sharon Stone újra forgat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
New Yorkban forgat Sharon Stone, az Elemi ösztön sztárja, aki ezúttal egy görög istennőt személyesít meg.
New Yorkban forgatják a Marie Phillips regényéből készült filmet, a Gods Behaving Badlyt. A produkció az ógörög istenekről szól, és kicsit másképp mutatja be őket, mint ahogy azt megszokhattuk.
Sharon Stone 1999-ben már játszott múzsát A múzsa csókja című filmben, így nem idegen számára a görög mitológia. Az új alkotásban Afrodité istennőt alakítja, aki szextelefonosként tevékenykedik, és néhány istennel együtt a megélhetésért küzd.
A forgatást július végén kezdték el, az utolsó jelenetek felvétele pedig szeptember végére várható. A film bemutatója 2012-ben lesz. Sharon mellett szerepel még az alkotásban Christopher Walken, John Turturro, Oliver Platt és Edie Falco is, a rendező pedig Marc Turtletaub. Kíváncsian várjuk, milyen alakítást nyújt a 90-es évek szexistennője a szerelem és szépség istennőjének bőrében.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Hailey-nek időre van szüksége.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.