Demi Lovato elárulta új albumának címét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato hatalmas meglepetést okozott ma a Twitteren: több mint egy hónappal albuma megjelenése előtt elárulta annak címét.
Már a Skyscraper megjelenése után mindenki bizonyságot szerezhetett arról, hogy Demi Lovato újra egészséges, és készen áll a munkára. Hogy még jobban meggyőzze az embereket, új albumának az Unbroken nevet adta, amit a Twitteren árult el.
Magyar idő szerint Demi este kilenc órakor lépett fel Twitter-profiljára, ahol megkérdezte rajongóit, kíváncsiak-e új albumának címére. Alig pár perc alatt több ezer, talán tízezer tweetet kapott, így a következőkben azt a kérdést csiripelte, hogy készen állnak-e, mert elárulja. Öttől visszaszámolt, és végre leírta a várva várt üzenetet: Unbroken. Mellé csatolt egy képet is, ahol éppen az album fotósorozatát elkészítő fényképésznek pózol.
Most már mindenki százszázalékosan biztos lehet abban, hogy az egykori Mitchie Torres maximálisan kész a visszatérésre, hiszen olyan erőssé vált – hála a gyógyításnak, a családnak, barátoknak és nem utolsó sorban a rajongóknak –, hogy mára már megtörhetetlen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon aggódnak érte.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
A korábbi titkárunk is felszólalt.
Nagyon benne van a pakliban.
Tudtad, hogy nem Emma a neve?
Erről vallott a híresség.
Szomorú hír érkezett.