Starity

Mázlista gladiátor

2010. június 22. 10:10   |   Szerző: Qiny

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pokoli szerencséje volt a Spartacus: homok és vér című ausztrál film sorozat címszereplőjének, a walesi születésű Andy Whitfieldnek. Ez év márciusában egy rutin felülvizsgálat során kezdeti stádiumban lévő, épp ezért kezelhető non-Hodgkin limfomát diagnosztizáltak nála. Orvosai azonnal kórházba küldték.

hirdetés
Mázlista gladiátor

A walesi származású Andy Whitfield szerencsésen megúszta a halálos kórt. A szervezete jól reagált kezelésre, minden bizonnyal jó fizikai kondíciójának és küzdeni akarásának köszönhetően, ezért orvosai néhány héttel ezelőtt gyógyultnak nyilvánították. Persze, mint minden rákos megbetegedés esetében, Damocles kardja még pár évig az Ő feje fölött is ott lebeg. De, hogy bebizonyítsa, milyen jól van, júliusban néhány, sorozatban szereplő színésszel, köztük a Xena-ból jól ismert Lucy Lawlessel, részt vesz a San Diegoban megrendezésre kerülő Comic Comon. Majd rövid lábadozás után, októberben, újult erővel kezdi forgatni a 2. évadot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek