Starity

Holnap indul Betta a Miss Universe-re

2011. augusztus 21. 13:01   |   Szerző: Sugarbird

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bettát bő két hónapja választották királynőnek. Idén ő indul először a világversenyre, hogy képviselje hazánkat São Pauloban. Holnap hajnalban elindul az a három kemény hét, amit felkészítőtábornak neveznek.

hirdetés
Holnap indul Betta a Miss Universe-re

Betta elmesélte, hogy már utánanézett vetélytársainak, és állítása szerint mindegyikőjük nagyon szép. A tavalyi Miss Universe Hungary, Babinyecz Timi viszont megijesztette a szépséget.

Elmondta, hogy a felkészülés alatt nagyjából 2 órája volt kikapcsolódni. Tévés felvételeken, interjúkon és jótékonysági rendezvényeken veszünk majd részt számolt be Betta a Blikknek. Vinni kell jellegzetes magyar tárgyat is, amit aukcióra bocsátok. Én egy régi focilabdával utazom, amin Puskás Ferenc aláírása van. Remélem, a brazilok értékelni fogják, és jó sok licit érkezik majd.

Bettát komoly csapat készítette fel, ám mégis egyedül utazik. A lány eddig sem a sminkjével, sem a hajával nem törődött. Zsidró Tamásnak és Sípos Zita profi sminkesnek sokat köszönhetek. Egy-egy megjelenésre már magamtól is el tudok készülni– árulta el a szépség.

Három gyönyörű ruháját pedig nem más, mint Makány Márta tervezi, aki a döntő estéjére is megálmodta a jelöltek ruháit.

„Körülbelül egy hónapja kezdtük a tervezést. Betta nagyon szerencsés típus, a szép barna hajához világos szem párosul, ezért döntöttem a kékes árnyalatok mellett. Szép, hosszú lábai vannak, fontos, hogy megmutassuk őket. A döntőn pedig kicsit feltűnőbb ruhát kell viselnie, hogy ne vesszen el a többi lány között” – sorolta Makány Márta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek