Angelina Jolie az aknamentesítésért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Angelina Jolie és családja múlt vasárnap látogatást tett a HALO globális főhadiszállásán Skóciában.
Angelina Jolie és párja, Brad Pitt hosszú ideje a HALO támogatói közé tartoznak, számos projektet látogattak már meg az aknák által veszélyeztetett országokban. Anyagi támogatásuknak köszönhetően, amely több százezer fontot tesz ki, a HALO humanitárius aknamentesítő csapatokat állíthatott fel Kambodzsában, Srí Lankán, Koszovóban és Afganisztánban is. A színésznő első alkalommal látogatott el a főhadiszállásra, ahol lehetősége volt részt venni egy általános tájékoztatón, amelyet a HALO magasabb rangú munkatársai tartottak a jelenlegi taposóakna-problémáról.
Guy Willoughby, a HALO Trust társalapítója és igazgatója így nyilatkozott: „Nagyszerű lehetőség volt számunkra beszélgetni a projektek során, és megtervezni az aknamentesítési prioritásunkat a jövőre nézve – azaz feltérképezni, hogy a különböző országokban mely közösségeknek van a leginkább szükségük a támogatásunkra.”
A színésznő rendkívül hálás volt, amiért betekintést nyerhetett a szervezet működésébe. „Kiváltság volt számomra, hogy ellátogathattam a HALO főhadiszállására, és találkozhattam az elkötelezett munkatársaikkal. A háború következményeképp a HALO aknamentesítési törekvései alapvető fontosságúak a biztonságos visszatérés és a közösség felépítésének biztosításához.”
A HALO Trust egy politikától és vallástól független brit jótékonysági és amerikai nonprofit szervezet. Feladatuk, hogy eltávolítsák a háború által hátrahagyott romokat, főként a taposóaknákat és a fel nem robbantott lőszereket, amelyek esetlegesen veszélyeztethetik a lakosságot. 1988-ban alapították, ez volt az első ilyen humanitárius aknamentesítő szervezet.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
Megérkeztek az első képek.
Will Smith mesélt erről.
A színésznő kórházba került.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!