Starity

Az árva angyal összeveszett William Levyvel

2011. szeptember 08. 15:03   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Maite Perroni és William Levy, az Árva angyal és a Marichuy – A szerelem diadala főszereplői nagyon összevesztek egymással. Vége a barátságnak?

hirdetés
Az árva angyal összeveszett William Levyvel

Sokszor hallottuk már, hogy a két sztár nem csak a sorozatban alkot egy párt. Igaz, ez csupán pletyka volt, Maite és William mindig is tagadta a viszonyt, állításuk szerint ők csak jó barátok.

Úgy tűnik, ennek a barátságnak most vége, ugyanis a Marichuyt alakító színésznő nagyon megharagudott a kollégájára. Mint kiderült, a Marichuy forgatásának vége felé William olyannyira elfáradt, hogy szinte minden nap elkésett, sőt, volt rá példa, hogy egy délelőtti jelenetet – miatta – csak késő délután tudtak felvenni.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sármos színésszel akkoriban szakított a kedvese, Elizabeth Gutiérrez. Két táborra oszlott a stáb: egyik fele megértette William viselkedését, a másik pedig Maiténak adott igazat.

A Juan Miguelt játszó sztár elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét: „Néha egy kicsit elkéstem. Amikor ez nem először fordult elő, Maite morgolódott egy kissé. De nem volt ebből nagy probléma. Korábban az is előfordult, hogy ő késett, én pedig szóvá sem tettem ezt… Na jó, azért beszóltam neki” – nevetett Levy.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek