Starity

Angelina Jolie fiai halpedikűrön jártak

2011. szeptember 11. 19:07   |   Szerző: judy91

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő a Vanity Fairnek adott interjújában kifejtette, milyen indíttatásból készítette az ékszerkollekcióját, valamint arról is beszélt, hogy mivel mulatták az időt a családdal Máltán, míg Brad forgatott.

hirdetés
Angelina Jolie fiai halpedikűrön jártak

Angelina elárulta, hogy ékszerkollekcióját, amely a Style of Jolie nevet viseli, csupán kedvtelésből csinálta. Hozzátette, hogy annak ellenére, hogy sosem voltak nagy ambíciói a dolgot illetően, szeretett volna olyan darabokat viselni, melyeket ő tervezett, illetve melyeknek a bevételét jótékony célra fordíthatja. „Igen, csak szórakozásból csináltam. Az ebből származó bevétel az Education Partnership for Children of Conflict számára megy, egy olyan alapítványéra, amelyet Gene Sperlinggel közösen kezdeményeztünk. Azokat a fajta ékszereket kedvelem, amelyeket eddig nem igazán találtam meg, a méretes kőmedálokat, arannyal. Egy tervezővel dolgoztam együtt, és olyanokat mondtam neki, hogy »ha létezne számomra tökéletes gyűrű, az pont ilyen volna«, vagy »szeretnék egy pár fülbevalót, ami így néz ki«. De egyébként sosem viselek ékszereket, kivéve ha premierre megyek, úgyhogy én vagyok a legrosszabb.”

Az egyik szokványos, Máltán töltött napon a Jolie-Pitt fiúk még halpedikűrre is elmentek: „Épp nem csináltunk semmi különöset a gyerekekkel. Reggelente általában úszni viszem az ikreket, aztán pedig művész szakkörre. A srácaim még ezen az őrületes halpedikűrön is jártak. Vannak arrafelé olyan halak, amelyek leeszik az elhalt bőrréteget az ember lábáról, és úgy gondoltam, vicces lenne elküldeni egy ilyen kezelésre a fiúkat. Teljesen odavoltak a dologért, azt mondták, csiklandozta őket.”

Angelina szeretné, ha a gyermekei valódi tapasztalatokat szereznének nélküle: „A gyerekek tanultak Málta történelméről, és a katakombákhoz is elmentek. Azt akartam, hogy a hagyományos turizmus által igazi élményekkel gazdagodjanak, így hát elengedtem őket nélkülem.”

Arról is beszélt, hogyan viszonyul a saját filmjeihez: „Brad folyton viccelődik velem, mert ha elkezdek nézni egy filmet, általában öt percen belül elalszom rajta. Szörnyű vagyok. Van néhány saját filmem is, amelyeket még sosem láttam.”

A színésznő azt is elárulta, melyik a kedvenc alkotása Bradtől: „Mióta együtt vagyunk, az összes olyan filmjét láttam, amelyeknek együtt mentünk el a premierjére. Azt hiszem, a Jesse-t (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford) kedveltem leginkább, mert tudom, milyen keményen dolgozott rajta. Érdekes, hogy amikor egy művésszel élsz együtt, nem feltétlen a filmet, sokkal inkább az elkészítés folyamatát értékeled. Tudom, hogy kockázatot vállalt, harcolt érte, és kiállt amellett, amiben hitt. Akkor sem adta meg magát, amikor az emberek nyomást gyakoroltak rá, és gyönyörű filmet készített.”

Angelina és Brad egymás forgatókönyveibe is belenéznek: „Elolvassuk egymás dolgait. Manapság sokkal inkább, mint a kapcsolatunk elején. Összedobjuk egymás forgatókönyveit, és azt mondjuk: »ez most jó, vagy megőrültem? «”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek