Starity

Stohl András bevonult a börtönbe

2011. október 04. 09:09   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színművész a bevonulás előtti napot kizárólag szeretteinek szentelte. Erőt kellett gyűjteni, hiszen kemény, stresszes hónapokon van túl és még keményebb időszakot kell átvészelnie bent a börtön falai közt.

hirdetés
Stohl András bevonult a börtönbe

Stohl András a Nagy Ignácz utcai gyűjtőbe vonul be szerda reggel – írja a Blikk. Még nem tudni, hogy melyik büntetésvégrehajtó-intézetbe viszik innen át, ahonnan, ha jól viseli magát, öt hónap múlva már szabadulhat. A karácsonyt még így is a szerettei nélkül fogja tölteni, ami számára a legnehezebb megpróbáltatás lesz.

A barátai szerint András felkészült a börtönre, bár nagyon hosszú ideig nem láthatja lányát, Franciskát, ha ránéz, boldogságot érez, tudva, hogy öt hónap még nem a világ vége. Ancsika lesz a színművész kapcsolattartója, aki minden nap tarthatja benne a lelket majd néhány perc erejéig telefonon.

„Ahogy belépek a kapun, kizárom a nyilvánosságot. Nem akarok börtönshow-t, innentől kezdve nem Stohl András vagyok, hanem mondjuk a 4567-es elítélt. A lelkiismeretem nem nyugodott meg, de a büntetésem letöltésével lezárom a múltat. Szeretnék a rácsok mögött is hasznos lenni, néhány intézményben van drogprevenciós körlet, ahol folytathatnám a kint megkezdett önkéntes közszolgálatomat, ha ez lehetséges. Már jártam egy leánynevelő intézetben, ahol a fiatalkorúak töltötték büntetésüket. Megérintett a sorsuk, szinte mindegyikük fogyasztott kábítószert” – mesélte a Blikk riporterének Buci a bevonulás előtti napon.

Stohl hozzátette, hogy köszöni a bírónőnek, hogy helyreállította a becsületét, és örökké hálás lesz annak a nővérnek, aki elküldte őt ideggyógyászatra a baleset után a fejsérülése miatt. Azt is elárulta, hogy a börtönben naplót is fog vezetni az első napjától kezdve.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek