Starity

Kelly Clarkson még sosem volt szerelmes

2011. október 25. 13:01   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az American Idolban feltűnt énekesnő elmondta, hogy még soha életében nem volt szerelmes, és fél attól, hogy nem fogja megtalálni a Nagy Őt.

hirdetés
Kelly Clarkson még sosem volt szerelmes

2002-ben tűnt fel először az American Idol műsorban, majd meg is nyerte azt. Ezt követően csodálatos zenei karriert futott be, és 2011-ben kiadta új albumát, amelyről a Mr Know It All című számhoz már a videoklip is megjelent. Úgy látszik, hogy Kelly a szerelemben nem ilyen szerencsés.

A napokban a USA Today magazinnak beszélt arról, hogy még soha nem érzett senki iránt igazi szerelmet, és fél attól, hogy ez nem is fog bekövetkezni.

„Még nem találtam olyan embert, aki mellett úgy érezném magam, hogy jól vagyok. Nagyon nehéz úgy kapcsolatban élni valakivel, vagy megismerkedni, hogy egy hét alatt négy országban jársz. Ha találkozok egy fiúval, aki tetszik, akkor sokszor előfordul, hogy soha többet nem látom” – mondta el a sokszor ducinak titulált énekesnő.

A dalospacsirta pár hete egy interjúban bevallotta, hogy nem bánja, hogy még nincs bekötve a feje, de nem adja fel a reményt, hogy számára is létezik valahol a világon egy lelki társ, akivel egymásra találnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek