Marie Mai stílust váltott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mindig visszafogott sztár most egy kicsit megváltoztatta a ruhatárát, ami a rajongókat megosztotta.
Az énekesnő sosem volt híres merész ruháiról, hiszen fanatikusai leginkább gyönyörű hangja miatt vannak oda érte. A sztár a tegnapi ADSQ-gálán lépett fel, ahol sokkal kirívóbb ruhában jelent meg, mint szokott. A nagy stílusváltás a rajongók egy részét kicsit meglepte, hiszen Marie sosem volt egy Lady Gaga.
Az öltözködéséről egy kanadai újság meg is kérdezte Marie Mait: „Igen, igaz, hogy egy kicsit másabb lett a stílusom, de mutassanak olyan sztárt, aki soha nem változik. Már kicsit unalmasnak tartottam ugyanazokat a ruhákat, ezért gondoltam úgy, hogy egy kis változtatás nem árt. A hajamat is levágattam, mivel 2009-ben a Version 3.0 debütálásánál is frufrum volt, és pont az nap volt 2 éves az album. Természetesen továbbra sem szeretnék kihívóan öltözködni, mivel azt sem Fred, sem én nem vennénk jó néven” – mesélte a sztár.
2008 – 2011
A képen jól látszik, hogy 2008-ban még visszafogott, hosszú ruhában jelent meg, míg idén már kicsit rövidebb ruhát öltött magára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.