Starity

Az Apollo 23 esett ki az X-Faktorból

2011. november 05. 22:10   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akárcsak múlt szombaton, most is két csapat került a kiesés szélére, így párbajozniuk kellett. A Rocktenorsnak ez volt a harmadik párbaja, de most is megmenekültek.

hirdetés
Az Apollo 23 esett ki az X-Faktorból
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Szombaton a versenyzők feldolgozásokat énekeltek, azaz olyan előadók dalait, akik teljesen más stílusba öltöttek slágereket, a versenyzők eddig ezeket adták elő. Így hallhattuk Rihanna Umbrelláját a The Baseballs verziójában és Fluor Mizuját is a Kesh változatában.

Az est sztárvendégét a műsor végéig titokban tartották, így azt hihettük, valami nagyvolumenű produkcióra számíthatunk majd. Végül Ágnes Vanillával és Berencsi Attilával kellett beérnünk. Nyilván, a fiatalabb korosztálynak fogalma sem volt arról, hogy ők kicsodák.

Miután múlt héten két csapat jutott a kiesés szélére, senki sem gondolta volna, pláne nem Geszti Péter, hogy még egyszer át kell élni ugyanezt a helyzetet. Pedig így lett: a Rocktenors és az Apollo 23 párbajozott egymással. 2–2 arány alakult ki, így a nézői szavazatok döntöttek, ennek alapján az Apollo 23-nak kellett hazamennie.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek