Starity

Steiner Kristóf 72 lélekbonbonja

2011. november 07. 13:01   |   Szerző: mosaictv

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Steiner Kristóf soron következő második könyvének sajtótájékoztatóján és dedikálásán is jelen volt a Mosaic Tv stábja. Kristóf a sajtótájékoztatón felolvasott egy részletet, míg a dedikáláson készséggel állt a rajongók rendelkezésére.

hirdetés
Steiner Kristóf 72 lélekbonbonja

Steiner Kristóf csokipapírokra jegyzetelt, majd ezek sokaságából írta meg a Lélekbonbon című könyvét. A videóban az író mesél ezek keletkezéséről és összegyúrásáról, valamint megfejtjük a kérdést: Mi az a Pütyipütyi? Kristóf ugyan visszautazott Tel-Avivba, de ígéretet tett, hogy az idei karácsonyt itthon, Magyarországon tölti majd el.

„Számomra Kristóffal találkozni, mindig egy »lélekbonbon«. Nemcsak az írásai hatnak rám inspirálóan, hanem a léte, a mosolya és a szavai is. 6-7 évvel ezelőtt, mikor megismerkedtünk a VIVA Tv-nek köszönhetően, még nem sejtettem, hogy egyszer én fogok vele interjút készíteni, azt pedig végképp nem, hogy egy teljesen kicserélődött Steiner Kristóffal tehetem majd ezt meg. Bár Kristóf visszautazott Tel-Avivba, de itthagyta magát nekünk 72 lélekbonbonba rejtve” – mesélte a Mosaic TV műsorvezetője, Hoolie a forgatásról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek