Bolondul a szexért Miley Cyrus
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miley Cyrus, aki még mindig azt hirdeti, hogy szűz, nemrég a szexről beszélt, hogy milyen klassz és varázslatos dolog.
Miley Cyrust sohasem visszafogott, szende kislányként ismertük. Már-már hozzászoktunk fura, néha sokkoló kijelentéseihez. A minap napvilágott látott egy hangfelvétel, ahol a Hannah Montana sztárja a szexről beszélt.
„A szeretkezés igazán gyönyörű, hiszen ez az egyetlen mód arra, hogy létrehozzunk valamit, és az egyetlen dolog, ami mozgásban tartja a világot. Beszélgess erről a gyerekeiddel, meséld el, milyen varázslatos és klassz. Ha van televíziójuk, tudják, mi a szex. Nem igazán szívlelem ezt mondani a szülőknek, de már egy nyolcéves is tudja, miről van szó, akkor is, ha nem tudják, hogy tudja” – hallható a felvételen.
Miley tizenkét éves kora óta hordta a tisztasággyűrűt (ami azt jelenti, hogy házasságig nincs szex), de mióta együtt van mostani barátjával, Liam Hensworthszel, a gyűrűnek nyoma veszett.
Vajon mit akart elérni Miley ezzel az üzenettel? Talán ezzel is bizonyítani szeretné, hogy ő már bizony egy érett, felnőtt nő.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.