Starity

Autóversenyzővel randizik Meisa Kuroki

2011. november 20. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A japán énekes-színésznő magánéletéről nem szokott hangos lenni a sajtó, ám most mégis szárnya kapott egy pletyka, miszerint Kamui Kobayashi, Forma–1-es pilótával alkot egy párt.

hirdetés
Autóversenyzővel randizik Meisa Kuroki

Meisa Kuroki amellett, hogy gőzerővel dolgozik az ötödik kislemezén, turnéja utolsó állomásaira szenteli figyelmét. Legalábbis eddig így történt. A napokban szárnyra kapott egy pletyka, miszerint a japán énekes-színésznőt a szintén japán Forma–1-es pilótával látták, ahogyan közösen eltöltöttek egy romantikus vacsorát egy tokiói étteremben.

Meisa Kurokit és Kamui Kobayashit először november elején látták együtt, a szemtanúk szerint egy meghitt vacsorára ültek be egy tokiói szushibárba. November 12-én együtt vettek ki egy szobát egy luxusszállodában, ahol egészen másnapig tartózkodtak.

Meisa hétfőtől ismét munkába eredt, pont úgy, ahogyan a Forma–1-es pilóta is. Eddig még egyikük sem tagadta, vagy erősítette meg a hírt, de ha lehet hinni a híreszteléseknek, a két híresség egy párt alkot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek