Starity

Megjelent a bajkeverők első klipje

2011. december 02. 16:04   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma jelent meg a Trouble Maker névre hallgató duó első kislemeze és videója is egyben, mely a bandával azonos címet kapott.

hirdetés
Megjelent a bajkeverők első klipje

A Trouble Maker névre hallgató duó csak most robbant be a köztudatba a Cube Entertainment által, ám a tagok ismerősek lehetnek, hiszen egyikük a 4minute-ből is jól ismert gyönyörű és szexi HyunA és a Beast kissé félénk Hyunseungje.

Hétfőn és kedden adták ki az első kisfilm előzeteseit, december elsején pedig már mindenki számára elérhető volt a videoklip, melyben egy macska-egér téma bukkan fel. Az énekesek egy pazar szállodai szobában forgattak, akik közt mellesleg csak úgy izzik a levegő, ami a klipben látszódik, hiszen érezhetünk egyfajta szexuális feszültséget.

A kislemezen összesen négy szám szerepel, és a Trouble Maker- filmesítették meg eddig. A korongon található egy gyönyörű ballada is, The Words I Don’t Want To Hear címmel. Az összes szám elérhető mindenki számára a legnagyobb videómegosztó portálon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek