Gyötrelmes időszakot élt át Barbee
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig néhány nappal születésnapja előtt veszítette el súlyos betegséggel küzdő édesapját a fiatal ózdi énekesnő.
A Story magazinnak beszélt először Barbee édesapja elvesztéséről, akit még július 15-ei születésnapja előtt érte el a halál. Mindössze negyvenöt éves volt a kétgyermekes apa, azonban súlyos betegséggel küzdött. A nehéz időszakban a család természetesen végig együtt volt, de gyászukat nem osztották meg a bulvárral, egészen mostanáig.
A hirtelen halál oka a férfi súlyos májbetegsége, amit két éve diagnosztizáltak, de az lassan egész szervezetét megtámadta. A betegség gyógyítására két lehetőség volt. Az egyik egy májátültetés, a másik pedig kezelések sorozata. Az orvosok az utóbbi mellett döntöttek, ám ez a mód nagyon költséges volt.
„A kezelésekhez rengeteg pénz kellett. Apu igyekezett előteremteni, csakhogy időközben elbocsájtották” – mondta az énekesnő.
Forrás: Story magazin
Barbee médiaszereplései során nem lehett látni rajta, hogy valami probléma történt volna, és családja előtt se mutatta ki fájdalmát és gyengeségét, hogy ezzel tartsa a lelket édesanyjában és öccsében. „Szükségük volt arra, hogy azt lássák, jól vagyok. Elalvás előtt azonban ma is gyakran elsírom magam, mert borzasztóan hiányzik apa” – mondta a tinisztár.
A tragédia éppen egybeesett a fiatal tehetség huszonegyedik születésnapjával, ezért úgy döntött, hogy édesapja emlékére csináltat egy tetoválást. Bal alkarjára tetováltatta a „You live forever in my heart”, azaz „Örökké a szívemben élsz” feliratot.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Megérkeztek az első képek.