Starity

Szerelem a villán kívül: Shadi és Dya együtt!

2011. december 14. 10:10   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

VV Shadi annak ellenére, hogy a villában nem volt szimpatikus Dyának, a való életben mégis meghódította a szívét.

hirdetés
Szerelem a villán kívül: Shadi és Dya együtt!
Fotó: Blikk

A Való Világ 5 elsők között kiesett játékosai, Shadi és Dya szinte minden szabad percüket együtt töltik, amióta összemelegedtek egy karácsonyi vásárban.

„Randizunk, és bevallom, már elcsattant az első csók is. Shadi elhívott egy randevúra, én pedig örömmel mondtam igent. A karácsonyi vásárba mentünk forraltborozni, és nagyon jól egymásra találtunk” újságolta nagy örömmel a hírt a Blikknek a plázacica, aki azt is elárulta, hogy Shadi-külsejű pasikra korábban sosem figyelt fel

„Nem tudom, mi lesz ebből, csak az a fontos, hogy most nagyon jól érezzük magunkat. A kezét is nagyon furcsa érzés volt megfogni, az első csók után pedig magam sem tudtam, hányadán állunk, de Dya azt mondta, szeretné felvállalni azt, ami kettőnk között kialakulóban van, én pedig nagyon örültem neki” – mondta Shadi.

Az újdonsült pár már a Bokszgálára is együtt érkezett, de akkor még próbálták titkolni kapcsolatukat, annak ellenére, hogy többen is – köztük Cristofel és Annamari – már gyanakodni kezdett. Utána Shadiék rájöttek, hogy kár titkolózni, és most már odáig merészkedtek, hogy egy budai bevásárlóközpont parkjában, egy padon csókolóztak a nagy nyilvánosság előtt.

Shadi elmondta, hogy egyelőre ismerkednek, de azon vannak, hogy minél jobban elmélyedjen a kapcsolatuk. Hogy mi lesz belőle pontosan, azt még nem lehet tudni, hiszen ezt a műsort már az élet rendezi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek