Starity

2011 legnagyobb villantásai

2011. december 30. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizony, a sztárok is bakiznak, idén pedig nem is kevés alkalommal hibáztak. Összeszedtük a 2011-es év legnagyobb villantásait.

hirdetés
2011 legnagyobb villantásai

Minden évben hangos pár napig a sajtó a sztárok mellényúlásai miatt, idén azonban szinte minden hétre jutott egy olyan celebritás, aki hatalmasat bakizott egy koncerten, a szupermarket előtt vagy mondjuk a saját otthonában. A hírességek sokszor úgy vélik, még a falatnyi ruhadarabokba is be tudják préselni magukat, így a legtöbb villantást idén többnyire a szűk ruha okozta, de előfordult, hogy a szél is a lesifotósok oldalán állt – akik persze minden pillanatot rögzítettek.

Annyi bizonyos, hogy a 2011-es évet aligha fogjuk elfelejteni a híres cici- és bugyivillantások miatt, amelyeknek hála Hollywood csillagai legközelebb kétszer is megfontolják, hogy milyen ruhát öltenek magukra.

Idén, mondhatni, Emma Watson volt a „legszerencsésebb”, hiszen egy bugyi- és fenékmutogatással megúszta az idei évet. A Harry Potter sztárját egy londoni bevásárlóközpont előtt kapták lencsevégre augusztus 6-án. A színésznő olyannyira sietősre vette a tempót, hogy nem törődve a fotósokkal futásnak eredt, ám a ruhája is felcsúszott eközben. Emma próbálta megigazítani a ruháját, ám túl késő volt, így mindenki megcsodálhatta a színésznő fehérneműjét és fenekét.

Selena Gomez volt a paparazzók következő áldozata, aki július derekán igyekezett lazítani egy kicsit az Orlando Hotel medencéje mellett. Szegény énekesnő még a bikinifelsőjét sem tudta anélkül lecsatolni magáról, hogy a fotósok ne vették volna körül, így kénytelen volt minden mozdulatát a legnagyobb figyelemmel végigcsinálni. A Disney-sztár mellbimbója még így is majdnem megvillant, amikor anélkül próbált felkelni az innivalójáért, hogy a felsőrészt visszakötötte volna. Mindenesetre, a lesifotósoknak és a férfi rajongóknak így is teljesült egy álmuk.

Rihanna már nem volt ilyen szerencsés az idén, ugyanis kétszer is alkalma nyílt arra, hogy megmutassa legféltettebb testrészeit. A videoklipjeiben egyre inkább válik magamutogatóvá, és az új botrányhősnőként van számon tartva, de ettől függetlenül még ő is kínos helyzetbe került, amikor egyik fellépésén ruhája félrecsúszott, így mindenki megcsodálhatta a listavezető énekesnő intim testrészét. Az ezt megelőző alkalom kevésbé volt ciki számár, hiszen mindössze egy mellmutogatással lett gazdagabb a New Yorkban megrendezett leukémia elleni jótékonysági gála után.

Lindsay Lohan idén minden negatív tekintetben vitte a pálmát, melyhez természetesen az éves villantása is hozzájárul. A színésznőről a Plum magazin készített fotósorozatot a Raleigh Hotel tetején, ám a lenge ruha és a szél közbenjárása miatt a nyaklánctolvajról meglehetősen pikáns képek készültek. LiLo nemcsak a mellét, de még a bugyiját is megvillantotta, a magaslati levegő miatt ugyanis a ruhája többször is fellebbent. Persze az énekesnő figyelmen kívül hagyta a bakit, így a fotósok percekig élvezhették a látványt, amit Lindsay kivillanó testrészei okoztak.

A megtörhetetlen Disney-csillag, Demi Lovato még egészen új a villantós dolgokban, azonban november végén máris a közepébe vágott. Az énekesnő, mielőtt befejezte volna villámgyors koncertsorozatát, Dallasba utazott, hogy szórakoztassa rajongóit egy felejthetetlen előadással: Lovato sem választott éppen tökéletes ruhát, hiszen felsőrésze elvándorolt a melléről, így mindenki megpillanthatta mellbimbóját. A mindenki alatt tessék a közeli rokonait is érteni, hiszen szinte az egész família az első sorban tombolt.

Tény, ami tény, az egyik legmerészebb eset az egykori végzet gyermekéhez, Kelly Rowlandhez közhető, aki egy fellépésre választott meglehetősen előnytelen ruhát. Nemcsak úgy nézett ki, mint egy szexrabszolga, villantása után úgy is érezhette magát, melle ugyanis saját életet kezdett folytatni. Rowland valószínűleg észre sem vette az aprónak nem nevezhető bakit, ugyanis zavartalanul folytatta az előadást.

Nicki Minaj igazán kitett magáért az augusztusi Good Morning America című reggeli műsorban, ahol nemcsak a nyári időjárás miatt forrósodott fel a levegő. Miközben a Moment 4 Life-ot énekelte, a heves ugrálás közepette kivillantotta bal mellbimbóját, mely csak egy pillanatra, de nagy felfordulást eredményezett a sajtóban. Minaj persze azonnal korrigálta a helyzetet, és folytatta az előadást.

A Mr. Saxobeat énekesnője örömmel mutogatja intim testrészeit, hiszen már Milánóban is megengedte a nagyérdeműnek, hogy bepillantsanak ide-oda. Ám 2011-ben egyetlen villantás köthető a nevéhez, mely során alsó régióját engedte szabad utakra. Ezzel nem is lett volna különösebb probléma, azonban Alexandra Stan elfelejtett – vagy nem akart – fehérneműt felvenni, így igencsak megdöbbentette a közönséget, amikor széttárt lábakkal ugrándozott a muzsikára.

Természetesen nem meglepő, hogy a botrányok királynője uralja az első helyet. Talán Gaga villantása kavarta fel leginkább a kedélyeket idén, ám azt, hogy mit villantott, sejteni sem lehet. Az énekesnő New Yorkban járt egy számára szokványos, ám elöl igencsak felnyitott ruhakölteményben, amely túl sokat engedett láttatni. Sajnos alig kivehető, hogy mi van a lédi lába között, sokan tudni vélik, hogy egy intim piercing lehet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek