Starity

VV5: Péter lett az unalmas párbaj vesztese

2012. január 16. 08:08   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kinga jól taktikázott, amikor Pétert hívta ki a párbajra. Úgy látszik tisztában volt vele, hogy a nézőknek jobban tetszik a folyamatos hiszti, mint a gyerekes csínytevések, illetve az emberek manipulálása.

hirdetés
VV5: Péter lett az unalmas párbaj vesztese
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Való Világ hetedik és egyben legunalmasabb párbajának lehettünk szemtanúi vasárnap este. Kinga és Péter látszólag nyugodtan vonultak be a stúdióba, ahol higgadtságukat egészen a műsor végéig tartották. Míg a többi párbajon a szócsatáktól nem szokott tudni szóhoz jutni a műsorvezető, most szinte Balázs beszélt a legtöbbet.

A kisfilmekből visszatekinthettünk Kinga eddigi hisztijeire, illetve Péter hódításaira. Utóbbi bejátszás végeláthatatlan hosszúnak bizonyult, pedig a műsor elején távozó, már régen feledésbe merült Melindát már ki is hagyták az összeállításból. A manipulátor szinte mindenkivel flörtölt egy kicsit, de állítása szerint Vera volt rá a legnagyobb hatással érzelmileg.

Ezután következett az a pillanat, hogy exvillalakók nevezhették meg, kinek a pártján állnak. Cristofel mókás bejelentkezését Balázs nem hagyhatta szó nélkül. „Eddig sem az eszéért szerettük Cristofelt, de most sem lett okosabb!” – poénkodott a műsorvezető, aki valószínűleg már a másnap reggeli Morinig Show-ban érezte magát.

A villalakók három-három arányban várták vissza a párbajozókat, ugyanis Attila mégsem maradt pártatlan, Balázs kérdésére végül cinkostársa mellett voksolt.

A szavazás eredménye végig változott a műsor alatt. Bár sokat csökkent a különbség, végül Péter nem tudott fordítani, mindössze 42%-ot szerzett. Szomorúan, de méltósággal viselte a vereséget. A végén nem egyvalakitől, hanem mindenkitől búcsúzott, és figyelmeztette a villalakókat, hogy bármennyire is élesednek a konfliktusok, bármennyire is durvul a helyzet, ez végülis csak egy játék, amit nem kell véresen komolyan venni.

Miközben Péter búcsúzott, Eszter már a könnyeit törölgette, Attila viszont valószínűleg nem fog sokáig egymagában búslakodni, hiszen Csabával újabban jóviszonyt ápol. Az, hogy Kingát mennyire változtatja meg Péter legyőzése, még a jövő zenéje.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek