Starity

Önéletrajz helyett Facebook-profil alapján ítélnek meg

2012. február 26. 10:10   |   Szerző: _ToTo_

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig is közismert tény volt, hogy a munkáltatók előszeretettel néznek leendő alkalmazottjuk után a Facebookon, hogy megtudják kivel állnak szemben, de mostanra egy tanulmány is született a témában.

hirdetés
Önéletrajz helyett Facebook-profil alapján ítélnek meg

A Journal of Applied Social Psychologyban jelent meg egy tanulmány, melyet a Northern Illinois Egyetem, az Evansville Egyetem és az Auburn Egyetem közösen készített a jelenségről – írja az Index.

Hat személyzeti ügyekben jártas embert kértek fel, hogy központi személyiségjegyek alapján rangsoroljanak ötszáz embert csak Facebook-profiljuk alapján.

Minden egyes profillal öt-tíz percet foglalkozhattak. Az egész projektre pedig másfél órát kaptak, hogy ne fáradjanak bele. Az embereket rangsorolniuk kellett a következő jegyek alapján: extrovertált, lelkiismeretes, érzelmi stabilitás, beleegyező típus, nyitott új dolgokra. Ezt követően a facebookos csoportonak el kellett végezniük egy IQ-tesztet is, majd jellemezzniük kellett önmagukat.

Hat hónappal az értékelés után a kutatók felkeresték ugyanazeket az embereket, és megkérdezték őket a munkahelyi teljesítményükről. Kiderült, hogy a Facebook-profil alapján felállított értékelés hasonlított a valóságra a legjobban, de közeli értékeket mutattak a saját értékelések is. A facebookos rangsorolás ugyanakkor sokkal jobb eredményeket hozott, mint az IQ-teszt.

Mindez nem jelenti azt, hogy ha valaki egy állásra jelentkezik, önmagában a Facebook-profiljának megtekintéséből le lehet szűrni a megfelelő következtetéseket – figyelmeztet a kutatás vezetője, Donald Kluemper. Ráadásul a Facebook-profil sok olyan információt is tartalmazhat, melyet a munkáltató egyszerűen nem kérdezhetne meg egy állásinterjú alatt, mert nincs joga hozzá.

Ha az állásinterjú előtt gondosan letakarítjuk az adatlapot, akkor sem biztos, hogy minden árulkodó jel eltűnik onnan. Ilyen esetben egy jövőbeli teljesítményt megjósló skálán magas pontszámot kaphatunk a lelkiismeretességre, de alacsonyat az extrovertáltságra. Más dolgok új élményekre való nyitottságra utalhatnak, mint például nyaralós képek egy új-zélandi gleccserről.

Hiába lehetünk több diplomás, felsőfokú végzettséggel rendelkező nagy munkabírású, megbízható egyének vagy hiába kopogtatunk egy felturbózott és kicicomázott életrajzzal leendő munkahelyünk ajtaján, ha Facebook-profilunk magánéletünk apró-cseprő dolgaival, hetvenkedő, magamutogató képeinkkel van tele, melyekkel közeli vagy távoli ismerőseink előtt akarunk imponálni, mert lehet, hogy idegenegből ez visszatetszést fog kiváltani – és akár munka nélkül is maradhatunk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek