Kaká ismét csalódott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A brazil középpályás harmadik VB-je ismét vereséggel zárult. Csakúgy, mint 2006 után ismét elmarad a július 11-i ünneplés a döntő végén.
„Voltak olyan pillanatok a vébé előtt, amikor azt hittem, nem is tudok majd pályára lépni – tért ki a torna előtti sérülésére a középpályás. – A holtpontokon csapattársaim segítettek át. Én tudom csak, hogy mennyit harcoltam azért, hogy játszhassak. Többet akartam, döntőbe jutni, sőt, megszerezni a hatodik világbajnoki címünket. Két hibán csúsztunk el, fájdalmas és frusztráló dolog ez."
A riporterek kíváncsiak voltak Kaká 2014-es VB-szereplésére, amit majd hazájában, Brazíliában tartanak.
„Addig még sok minden történhet – hárított a brazil. – A mostani karrierem egy nagyon mély pontja, túlságosan friss még a vereség miatti fájdalom, ezt fel kell még dolgozni."
Nem csoda, hogy ilyen kitérő választ adott, hisz a pályáról is sírva ment le a vesztes meccs után.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.