Starity

Megjelent Rita Ora első saját klipje

2012. április 05. 11:11   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megérkezett a feltörekvő énekesnő R.I.P. című, első saját dalhoz készült kisfilmje, melyben Tinie Tempah működik közre. A videoklip pár órája került fel Rita VEVO-csatornájára.

hirdetés
Megjelent Rita Ora első saját klipje

A mostanság Rihanna utódjaként emlegetett Rita Ora tegnap mutatta be az első saját dalához, az R.I.P.-hez forgatott kisfilmet. A nemrég befutott énekesnőt DJ Fresh – az Egyesült Királyságban listavezető – Hot Right Now című számából ismerhettük eddig, de Rita hamarosan kiadja debütáló albumát. A korongról már két kislemez is megjelent, a How We Do (Party) és az R.I.P. is.

A Jay-Z által felfedezett énekesnő először az első brit kislemezéhez, a Tinie Tempah közreműködésével készült R.I.P.-hez forgatott videoklipet. A dalt a híres rapper, Drake írta, de eredetileg Rihannának szánta, és csak később került a szám Ritához. A szerzemény kisfilmje tegnap debütált a 21 éves lány VEVO-csatornáján.

Rita Ora egyre ismertebb, és úgy tűnik, karrierje is kezd beindulni, nyár körül megérkezik a debütáló albuma, és hamarosan megjelenik a másik kislemezes dal, a How We Do (Party) videoklipje is. Sokan már most úgy gondolják, hogy a koszovói-albán énekesnő Rihanna utódja lehet, mivel stílusuk és hangjuk is hasonlít, és mindkét lány felfedezője napjaink egyik legsikeresebb rappere, Jay-Z volt. A most megjelent R.I.P. kisfilm után már mindenki eldöntheti, hogy Rita konkurenciát jelenthet-e a barbadosi énekesnő számára.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek