Starity

A fantasyfilmek fejlesztik a kreativitást

2012. április 08. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Harry Potterhez hasonló produkciók elé nyugodtan leülhetnek a gyermekek – állítják a Lancaster Egyetem kutatói.

hirdetés
A fantasyfilmek fejlesztik a kreativitást

A szülők, akik túl sokat engedik gyermekeiket tévézni, fellélegezhetnek. A brit Lancaster Egyetem kutatói felfedezték, hogy az olyan fantasyfilmek, mint a Harry Potter, fejlesztik a kreativitást és a képzeletet, amire a kisgyermekeknek ebben a rohanó világban szükségük van.

Ez az első olyan kísérletezés, amely során tanulmányozták, vajon van-e oktató haszna a mágikus tartalommal felruházott karaktereknek, amelyek túlnyúlnak a Télapón, a Húsvéti Nyuszin, illetve a Fogtündéren. A tanulmány kimutatta, hogy van összefüggés a mágia, a fantasy világa, valamint a kreativitás fejlődése között.

Dr Eugene Subbotsky, Claire Hysted és Nicola Jones, a Lancaster Egyetem pszichológia szakának kutatói bebizonyították: „A mágiába vetett hit a képzelőerőt is növeli, így a gyermekek könnyűszerrel megalkothatják a saját fantáziavilágukat. Ez növeli a teljesítőképességüket, és több oldalról tudják szemlélni a világot. Az eredmények azt mutatják, hogy az efféle könyvek, filmek és videók nagyban hozzájárulnak a gyermekek képzeletének bővítéséhez, és sokkal fejlettebbé teszik őket.”

A „mágikus gondolkodás” alatt a természetfeletti dolgokba vetett hitet kell érteni, például hogy az állatok emberi nyelv felfogására képesek vagy a boszorkányok tudnak seprűn repülni. Ezek magában foglalják az alternatív valóság megépítésének képességét, és a kutatások alapján a 4-6 éves gyermekek a mindennapokban is így gondolkodnak. Az egyetem vezetői tehát teljes mértékben a fantasyfilmek és -sorozatok oldalán állnak, mint a Harry Potter vagy a Once Upon a Time.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek