Starity

Woody Allen új filmjét támadják a kritikusok

2012. április 14. 23:11   |   Szerző: ophely88

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A To Rome with love című film sajtókonferenciáján a kritikusok nemtetszésüket fejezték ki a film rendezésével kapcsolatban, amiért azt ugyan Olaszországban forgatták, de Róma bemutatása nem sikerült jól.

hirdetés
Woody Allen új filmjét támadják a kritikusok

A 76 éves legenda legújabb filmje, a To Rome with love nemrégen debütált Olaszországban, ahol a premier után sajtókonferenciát is tartottak. A rendezvényre csakis helybéli kritikusok léphettek be, a befolyt összeget pedig jótékonysági célokra használják majd fel.

A filmvetítés után kezdetét vette a konferencia. Allen, nyitóbeszédében elárulta, hogy a külön erre az alkalomra olasz nyelvre fordított verzió nem tetszett neki. A kiritkusok ezután feltették kérdéseiket, és elmondták aggályaikat a filmmel kapcsolatban. A szakemberek szerint a színészgárda nagyszerű, ám az egyik szereplő, Roberto Beningni egymaga túlszárnyalta az összes többi színészt, amiért egyértelműen a rosszul megírt karaktereket lehet okolni.

Következő lépésben a film politikai hátteről esett szó – szerintük ugyanis Benigni karakterének az egykori neves politikus Berlusconi az alapja, mert meglehetősen sok a hasonlóság a karakter és Berlusconi életútjában. Ebből egyből adódott az a kérdés, ami a stábot szótlanná tette. Attól függetlenül, hogy a filmet Rómában forgatták, és a helyszínnek fontos szerepe van a produkcióban, a helyi politika és kultúra ábrázolása nemcsak hiányosan, de tévesen is jelenik meg a filmben.

A legenda válaszában kifejezte, hogy Olaszország iránti szeretete ihlette a történetet, és nem ért az ottani politikához, sem a kultúrához: „Az én egyedülálló Rómám képét láthatjuk a filmben, és nem teszek úgy, mintha értenék az itteni politikához vagy a kultúrához. Eldöntöttük, hogy készítünk egy szórakoztató filmet Rómában, és nem foglalkoztunk semmi mással.”

A rendező elmondta, hogy olasz filmeken nőtt fel, és kedvenc helybéli rendezői adták neki az ötletet a film sztoriját illetően. A konferencián a színészek közül Penelope Cruz, Jesse Eisenberg, Alec Baldwin és Roberto Benigni jelent meg. A premier június 22-én lesz az Egyesült Államokban, mindössze 200 vetítés erejéig, míg nagyobb európai országokban néhány hónappal később kerül mozikba a film. Magyarországi premierről nincs hivatalos infó.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek