Megmutatta kislányát Jack Osbourne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jack, Lisa és az újdonsült nagymama, Sharon Osbourne a HELLO! magazin címlapján pózolnak együtt az imádni való kislánnyal, Pearllel.
„Első látásra szerelemes lettem a lányomba!” – nyilatkozta a valóságshow-sztár. Menyasszonyával, Lisa Stellyvel közös kislányuk április 24-én látta meg a napvilágot. Az újságok már tűkön ülve várták, hogy elsőként közölhessék a kislányról a képeket.
„Az emberek azt mondják, hogy amint meglátom a gyermekemet, azonnal szerelmes leszek, de hallani más, mint tapasztalni. Aki még nem élte át ezt az egészet, az nem értheti, milyen a pillanat – mondta az újságnak a 26 éves, egykori realitysztár. – Abban a pillanatban, amikor megláttam, úgy éreztem, hogy olyan szeretetet még soha nem éreztem semmi és senki iránt. Ez kissé furcsa és nyomasztó, de mindenekelőtt remek dolog.”
„Hihetetlen, hogy Jack milyen magabiztosan fogta a kicsit – tette hozzá Sharon, az újdonsült nagymama, aki már az 59. évében jár, és a legendás rocker, Ozzy Osbourne felesége. – Nagyon örülök, hogy a fiam és a felesége ilyen boldogok együtt.”
Pearl Jack és Lisa elsőszülött gyermeke. Az anyuka Los Angelesben hozta világra a csöppséget, aki makkegészségesen született meg. A pár már lázasan szervezi az esküvőt, terveik szerint még idén szeretnének megesküdni. Gratulálunk a családnak!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Babát vár a híresség.