A Borgiák sztárjára rátalált a szerelem
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
François Arnaud egy francia színésznővel jár együtt – ezt maga a kedvese erősítette meg néhány nappal ezelőtt.
A Borgiák sztárjának, noha többször is hírbe hozták kolléganőjével, Holliday Graingerrel, szíve úgy tűnik, elkelt, hiszen a francia Evelyne Brochuval alkot egy párt. Már több közös fotó is készült róluk, hiszen évek óta nagyon jó barátok, ám a Goon premierjén a színésznő nyilatkozott a riportereknek.
„Igen, igaz a hír, egy párt alkotunk, de nem szeretnénk erről nyilatkozni a továbbiakban.”
A színésznő érthetően félti a magánéletét, hiszen előző kapcsolatai is rendre zátonyra futottak. François-nak azonban elég kevés ideje lesz az elkövetkezendő időkben a szerelmére, ugyanis főszerepet kapott az Amerikában készülő Copperland című filmben, amelynek előkészületei már zajlanak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A héten jön az új évad!
Még több aggasztó hír.