Starity

Hamarosan kezdetét veszi a londoni olimpia

2012. június 14. 14:02   |   Szerző: Emily O.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bő egy hónap és újra elkezdődik a világ egyik legrangosabb sporteseménye. 2008-ban a kínai főváros, Peking adott otthont neki. Most a Brit világváros, London kapta a stafétabotot.

hirdetés
Hamarosan kezdetét veszi a londoni olimpia

Az olimpiai játékok egy olyan nemzetközi sportrendezvény, ahol több sportág és persze sportóló képviseli magát. Londonban 32 sportágban 302 versenyszám lesz látható. A nyitóünnepséget 2012. július 27-én tartják.

Az újkori olimpiát megrendező városok közül London lesz az első, aki már harmadjára is megvendégelheti a világ sportolóit. Persze ez nem valósulhat meg könnyedén. Először pályázniuk kell az országoknak, és aki győztesként kerül ki, az lesz a házigazda. Megemlítendő, hogy a brit főváros egy négykörös szavazáson, olyanokat előzött meg, mint New York, Párizs, Madrid és Moszkva. 2005. július 6-a óta ez már teljesen biztos. A sikeres kampány egy volt olimpiai bajnok, Sebastian Coe nevéhez köthető.

Az olimpia köztudottan nagyon drága esemény, hiszen ilyenkor rengeteg mindent kell felújítani, korszerűsíteni vagy esetleg megépíteni. Az angolok ráadásképp ideiglenesen még a Hyde Parkot vagy a Lovas Testőrség Felvonulási Terét is képesek alávetni a játékoknak.


a nemrég átadott, új Olimpiai stadion


a kosárlabdának és a tornának helyt adó stadion


a labdarúgó mérkőzéseknek a Wembley Stadion fog otthont adni

A megnyitó

Az újonnan megépült londoni olimpiai stadion valóságos angol vidéki tájjá alakul majd át a nyitóünnepségen. A tervek szerint tízezer önkéntessel mutatják majd be az angol vidéki élet szépségeit, ahol valódi tanyasi állatokkat is segítségül hívnak. A stadion nagy részét valódi fűvel borítják be, és felállítanak egy hatamas tölgyfát, ezen kívül felhőket lógatnak majd a levegőben, melyekből eső is fog esni.

A megnyitó nem kevesebb mint 27 millió fontba fog kerülni, de a látvány minden bizonnyal elragadó lesz. Az elkészült látványtervek közül néhány kép már megtekinthető az alábbi videóban.

A versenyen természetesen kis hazánk is képviselteti magát. Szurkoljunk együtt és reménykedjük abban, hogy sportolóink minél több fényesen csillogó éremmel térnek vissza Magyarországra!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek