Starity

Elkészítették a legjobban kereső színésznők listáját

2012. június 21. 14:02   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Forbesnál már hagyomány, hogy minden évben listákat készítenek a legjobban kereső sztárokról, ez idén nem történt másképp, a legjobban kereső színésznők listáján pedig Kristen Stewart lett az első.

hirdetés
Elkészítették a legjobban kereső színésznők listáját

A Forbes szokásosan ismét összeállította az elmúlt év legjobban kereső színésznőinek a listáját a 2011 májusa és 2012 májusa közötti bevételeket figyelembe véve.

A lista első helyén a tavalyi hatodik helyezett, Kristen Stewart landolt, aki 34,5 millió dolláros keresetének nagy részét főleg az Alkonyat-filmek utolsó két részének köszönheti, amikből csaknem 25 millió dollárt tett zsebre. Bár a lista elkészülte idején még nem mutatták be a színésznő új filmjét, a Hófehér és a vadászt, az összegzés alatt mégis figyelembe vették Kristen szerepléséért kapott pénzét, így kerülhetett a lány az első helyre.

A dobogó csúcsáról nem sokkal maradt le Cameron Diaz, aki a 34 millió dolláros összeget főként a Rossz tanár, a Zöld darázs és a Várandósok című filmmel kereste.

A harmadik helyen Sandra Bullock áll 25 millióval, amit főként az idén bemutatásra kerülő Gravity című sci-fi és a 2009-es A szív bajnokai című film bevételeiből kapott.

Íme, a teljes lista a legjobban kereső színésznőkről:

1. Kristen Stewart (34,5 millió dollár)
2. Cameron Diaz (34 millió dollár)
3. Sandra Bullock (25 millió dollár )
4. Angelina Jolie (20 millió dollár )
5. Charlize Theron (18 millió dollár )
6. Julia Roberts (16 millió dollár )
7. Sarah Jessica Parker (15 millió dollár )
8. Meryl Streep (12 millió dollár )
9. Kristen Wiig (12 millió dollár )
10. Jennifer Aniston (11 millió dollár )

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek