Szentivánéj, a varázslatos éjszaka
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ezen a hétvégén számos szentivánéji rendezvényt találhatunk. Most megtudhatod miért is ünnepeljük ezt a napot koncertekkel és tűzijátékokkal.
A nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta ünneplik az emberek, amelyet Szent Iván napjának (június 24.) előestjén tartottak. Napjainkban már a tényleges napforduló és a megünneplése elvált egymástól, hisz az év legrövidebb napja június 21. A Nap ekkor éri el pályájának csúcsát, így ezen a napon a leghosszabb a nappal, legrövidebb az éjszaka. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ. Innentől kezdve fokozatosan rövidülnek majd a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák.
Ennek a napnak mágikus jelentőséget tulajdonítottak az emberek, s különböző rituálékat, szertartásokat tartottak, amellyel a Napot próbálták meg támogatni a sötétséggel vívott harcában. Ezek a rituálék területenként, népcsoportonként eltérő jellegűek voltak, egyben azonban megegyeztek, mindenütt tüzeket gyújtottak. A hiedelem szerint varázslatos ez az éjszaka, amikor szinte minden megtörténhet, kívánságok teljesülhetnek, ezért világszerte örömtüzeket gyújtanak.
Mivel a keresztényi logikába is beillett a fény és a sötétség küzdelme, ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Magyarországon is visszatérőben van a tradicionális Szent Iván-napi tűzgyújtás, a népi hagyományok felelevenítése, és a nyári napfordulóhoz kapcsolódó kulturális fesztiválok rendezése. Sok helyütt már a tűzgyújtást gyönyörű éjszakai tűzijátékkal helyettesítik a gyermekek, s felnőttek nagy örömére.
2001 óta hazánkban is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, amely nagy népszerűségnek örvend, hisz ilyenkor késő éjszakába nyúló nyitva tartással, belépőjegy nélkül látogathatók a múzeumok, képtárak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagyon benne van a pakliban.
Véget értek a mézeshetek.