Starity

Az elképesztően sikeres finn zeneipar

2012. augusztus 09. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyik cikkünkben már bemutattuk az ország öt ismert zenekarát. Most pedig megnézzük nyelvrokonaink elképesztően sikeres zeneiparát.

hirdetés
Az elképesztően sikeres finn zeneipar

Finnország, a többi skandináv országhoz hasonlóan, virágzik. Nemcsak gazdaságilag és társadalmilag, de a művészetek terén is. Talán nincs is olyan ember, aki ne hallott volna valamilyen formában a híres finn metál és rockzenéről, ami minden kétséget kizáróan, megérdemelten emelkedett legendás státuszába.

Rövid áttekintés a finn zenei palettáról

A rock és a metálzene nem is olyan régiben hódította csak meg az országot: az 1960-as években szilárdult meg a helye az északi országban. A finn zenészek a kezdetek kezdetén nemzetközi slágerekkel kamatoztatták a tehetségüket, majd a 70-es években jelent meg az úgynevezett finn rock, mely már finn nyelven volt előadva, ám a művészek még mindig rengeteget merítettek a nemzetközi rock előadóktól.

Az 1980-as és 90-es években már biztos alapokon állt a finn keményzenei gépezet, amit a heavy metál gyors térhódítása is megerősített. Ezekben az években Finnország olyan zenekarokat „termelt” ki a nemzetközi közönség számára, mint az Apocalyptica és a Stratovarius.

A 2000-es évek elejére nőtte ki önmagát a finn metálzene: az amúgy is sikeres bandák mellé társult be a HIM, akik gyorsan Amerikában, a metál Mekkájának számító országban is eladhatóvá váltak, az amúgy nagyban Európát kiszolgáló zenéjükkel.

Még mindig a zeneexport a legsikeresebb

Az elmúlt évtizedben hatalmasra duzzadt a finn zeneipar értéke és bevétele, pedig valljuk be, hogy a legtöbb ember inkább letölti illegálisan a lemezeket, semmint, hogy megvegyék azokat, sokszor borsos áron. Mindezek ellenére ez az északiak bevételein nem látszik: a zeneipar 2009-ben élte a szeánszát, akkor 32 millió eurós piaci értékkel büszkélkedhetett.

Ez az összeg 1999-ben, az ezredforduló előtt még mindössze 3,8 millió euró volt, de már 2005-ben 29 millió euróra dagadt az összeg. A szaklapok szerint a nagy változást valóban az ezredforduló hozta el, hisz Finnország ekkor kezdte el felfuttatni nemzetközi szintűre a zenekarait, melyekből nem volt hiány sosem, az ingyenes és kötelező zeneoktatásnak, valamint Európa egyik legpatinásabb zenei felsőoktatási intézményének, a Sibelius Akadémiának köszönhetően.

A finn zeneipar leginkább, a skandináv területeken kívül, a német, a francia és Benelux területeken kelendő. A lemez eladásaik pedig mainstrem szinten is figyelemre méltók, több zenekaruk milliós eladásokat produkál, holott az USA-ban nagyobb kereskedelmi sikert és aranylemezes eladást eddig csak a HIM ért el.

Érdekes, hogy még ezek az elképesztő adatok is igencsak csekély a svédek sikereihez, akiknek a zeneipari bevételük egyes feltételezések szerint megközelíti a 700 millió eurót.

A mindennapokban is ott van

Finnországban abszolút a hétköznapok zenéje is a rock meg a metál, ott aztán senki sincs kinézve, ha ilyeneket hallgat, sőt! Ott inkább az van nehéz helyzetben, aki nem szívleli ezt a két stílust, hisz a rádióban majdnem minden dal metál stílusú, a zenei toplisták élét is olyan előadók birtokolják, akik a fémesebb zene valamely ágazatában jeleskednek.

Magyarországon sem számít nagyon kirívónak és extrémnek a finn bandák logójával és borítójával ellátott ruházat.

Egy kis turizmus

Ha valaki Finnország zenei életének a közepébe kíván csöppeni, érdemes meglátogatni pár eseményt és helyszínt. A rengeteg finn fesztivál két legrangosabbja a turkui Ruisrock, valamint seinäjoki Provinssirock, de az utazó fesztivál, a Sonisphere is nagyon sokszor, szinte évente látogat az országba.

Ami az USA-ban a Sound City Studios, az Finnországban a Finnvox. A legendás zenei stúdió a rajongók egyik kedvelt úticélja, hisz itt dolgoznak a legnagyobb sztárok. Példakánt itt veszi fel a dalait az Amorphis, a Children of Bodom, a Negative, a Nightwish, a PMMP és a Rasmus is.

Utolsó helyszínként érdemes megemlíteni Finnország legexkluzívabb és leghíresebb szórakozóhelyét, a Tavastia Club-ot. A Helsinkiben található klubban előszeretettel lépnek fel a sztárok. Az épület 1931-ben nyitotta meg kapuit és 700 fő befogadására képes. Olyan külföldi sztárok adtak itt felejthetetlen koncertet, mint például Nick Cave. És nem utolsó sorban itt adta legelső koncertjei egyikét a HIM is, olyan elődöket követve, mint a Hanoi Rocks, a The 69 Eyes vagy a Sonata Arctica.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek