Starity

Neon szín — avagy az új trend

2012. július 24. 18:06   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A celebek után ma már a hazai lányok is szívesen hordanak extrém színeket, vagy festik körmeiket feltűnő árnyalatúra.

hirdetés
Neon szín — avagy az új trend

A tél egyértelműen a lágy, sötétebb színeké, míg a nyár és a tavasz, mióta az eszünket tudjuk, inkább a tarkabarka összeállítások évszaka. Manapság a virágminták és az egyszerű színek mellett a neonárnyalatú kiegészítők, körömlakkok és ruhadarabok is egyre népszerűbbek. Nemcsak híres divattervezők, de a hazánkban kapható vagy előállított, olcsóbb árakkal dolgozó cégek is szívesen készítik legújabb, lenge kollekcióikat neonszínű anyagokból, így a sztárok mellett az utca emberei is szívesen kísérleteznek a rikító árnyalatú darabokkal.

Hazánkban is egyre több neonszínű ruhában partizó hölgyet és tinit látni, akik ebben a szezonban már nemcsak a buli helyeken, de az utcán, vagy egy-egy találkozó erejéig is szívesen bújnak feltűnő színű göncökbe. Most a Magyarországon kapható, legsikeresebb darabokról ejtünk pár szót, illetve néhány híresebb tervező munkáját is nagyító alá vesszük.

My77
A cég kezdetben fürdőruháiról volt híres – jó néhány VV-lánnyal promócióik során találkozhattunk –, most azonban szabadidőket, kabátok, és partiruhákat is forgalmaznak. Kínálatuk minden jelentősebb nagyvárosban fellelhető – webshopjuk hamarosan megnyit –, újdonságaikról és akcióikról pedig hivatalos Facebook-oldalukon keresztül tájékozódhatunk. Legújabb kollekciójuk egyértelműen a nőiesség hangsúlyozására törekszik, amely a kényelmet sem szorítja háttérbe. Topokat, trikókat, overálokat, csőruhákat egyaránt gyártanak a legmelegebb évszakra, amik legtöbbször neon árnyalatokban kaphatóak. De ha nem szeretsz kitűnni, válogathatsz szolidabb darabjaik közül is: virágmintával, Marilyn Monroe-nyomású ruhával, masnikkal, kockákkal, és csíkokkal is egyaránt találkozhatsz. Ha csinos szeretnél lenni, az ő darabjaikkal biztosan nem fogsz mellé.

Rensix
A márka nagyrészt bulikra készít neonszínű darabokat, melyek leginkább a nádszál vékony lányokon érvényesülnek, persze ez nem azt jelenti, hogy a nőies alakkal megáldott lányok ne találnák meg kedvenceiket polcaikon. A szexi, csipkés, gombos ruhák mellett fodros overálokkal és állatmintás vagy mélyen dekoltált ruhákkal is találkozunk Facebook-oldalukon vagy budapesti nagykereskedésükben.

Mivel a Sugarbird-bemutatókról és darabokról folyamatosan cikkezünk, így az ő darabjaikról ezúttal csak említést teszünk, archívumunkban viszont felidézhetitek botrányos hírű, mégis a témához kapcsolódó összeállításaikat, melyeket maguk a hasonlót trendet követő, magyar celeblányok terveztek.

A külföldi sztárok körében gyakoriak a neonszínű lábbelik, legutóbb például a Glee sztárja, Naya Rivera viselt egy neonsárga Giuseppe Zanotti-cipellőt a Comic-Conon. Nem sokkal korábban Nicole Scherzinger is egy hasonló cipőt választott tökéletes, utcai szettjéhez. Ez is bizonyítja, hogy akár fontos, vörös szőnyeges eseményről, akár vásárlásról vagy sétáról van szó, ezek az árnyalatok képesek feldobni egy-egy hétköznapi összeállítást is.

Vegyük például a világ legdrágább és legkeresettebb táskáit: Hermés is piacra dobott egy neon színekben pompázó kollekciót. Hasonlóképp járt el Jimmy Choo is, akinek lábbelijei és aprócska retiküljei szintén felhívják a figyelmet viselőjükre, akárcsak Louboutin vagy Prada páratlan topánkái.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek